Vas-oxid tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában

2022. március 16. 18:22

A folyó magyarországi szakaszán határérték alatti a toxikus fémek mennyisége.

2022. március 16. 18:22
null

Nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában: a folyó magyarországi szakaszán határérték alatt van a toxikus fémek mennyisége a vízben – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták: a szennyezésről hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett a szlovák féltől. Így a magyar fél a nemzetközi Duna-védelmi egyezmény keretében és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.

A magyar vízügyi szakemberek március 13-án, vasárnap a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányától szennyezett víz folyik a Sajóba. A káresemény felderítése érdekében haladéktalanul intézkedtek: a folyó magyarországi szakaszára az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyidejűleg tájékoztatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, a vízügyi hatóságot, valamint a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot, hogy ha szükségessé válik, akkor a felhasználókat figyelmeztethessék a Sajóból történő vízhasználat mellőzésére.

A bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik

Hozzátették:

a szennyezés jelenlegi helyzetének megállapítására a folyó szlovákiai szakaszán szerdán is helyszíni felderítést végeztek.

A bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik. A Sajó elszíneződése a szlovák részen szerda reggel már Csoltó település alatt is látható volt, halpusztulást, szaghatást azonban ezen a szakaszon sem észleltek a vízügyi szakemberek.

Magyarországi területen a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, a partvonal mentén kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszó – ismertették.

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyezőanyagok pontos meghatározására a határszelvény térségében, Sajópüspökinél.

Vizsgálatuk szerint a vízből mért toxikus fémek mennyisége mind határérték alatt van a magyarországi folyószakaszon.

Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede. Mivel a szennyezés egy használaton kívüli vasércbányából került a folyóba – vagyis nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid jellegű –, a vastartalom némileg magasabb, de a magyar Sajó-szakasz esetében ez nem kirívó érték – közölték.

Továbbfolytatják a mintavételt és az elemzéseket

Kitértek arra is, hogy a Magyarországra érkező vízhozam a szennyezéstől 65 kilométerre, a határszelvénynél (Sajópüspökinél) szerda reggel másodpercenként 6,1 köbméter volt, és ez 400-600-szoros hígítást jelent. „Így az a magyarországi szakaszon egyelőre nem okoz kezelhetetlen terhelést” – írták.

Amíg az adatok a határértékeknek megfelelően nem állandósulnak, addig

folytatják a rendszeres vízmintavételt és a laboratóriumi elemzést

– olvasható az OVF közleményében.

(MTI)

Nyitóképünkön a Sajó mellé épített szennyvízkifolyó az egykori vasércbánya közelében a felvidéki Alsósajón.
Fotó: MTI/Komka Péter

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Házam Hazája
2022. május 30. 20:07
Akkor te is útáltad a kifogyó filctollakat :)
Nori70
2022. március 17. 08:27
Még szép, hogy nem vörösiszap. Hogy került volna oda?
hana1
2022. március 16. 20:59
Tegnap pont arra autóztunk, barnásvörös és rozsdaszagú szerintem, a lányok szerint büdös. Csodálkoztunk is, hogy tótoknál ez a normál.
jóember
2022. március 16. 19:52
A vasas vizet a növények szeretik, kicsit zöldebb lesz az ártér amerre folyik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!