Alapító elnöki címemről ezennel lemondok – egymásnak ugrott a Helsinki Bizottság és Kőszeg Ferenc

2023. augusztus 15. 20:03

Nagy botrány kerekedett abból, hogy a Helsinki elhatárolódott korábbi vezetőjétől, aki a pedofíliával kapcsolatos kérdésekre olyan válaszokat adott, amelyek „szöges ellentétben állnak a szervezet értékrendjével”.

2023. augusztus 15. 20:03
Gulyás Márton és Kőszeg Ferenc a Partizánban

A minap beszámoltunk róla, hogy Kőszeg Ferenc partizános interjúja után rögvest közleményt adott ki a Helsinki Bizottság, melyben elhatárolódtak korábbi alapítójuktól. A volt SZDSZ-es képviselő sem maradt szó nélkül és nyílt levelet fogalmazott meg, melyben azt írta, hogy lemond az alapító elnöki címéről. 

A levelet Hargitai Miklós népszavás újságíró tette közzé kommentben a Helsinki Facebook-posztja alatt, de olvasható a Magyar Nemzet cikkében is. Kőszeg üzenetében, melyet Pardavi Mártának és Kádár András Kristóf címzett, olyanokat írt, hogy a Soros-féle szervezet nyilatkozatának megjelenése után „semmiféle személyes megbeszélésre” nem tart igényt. 

Ezt is ajánljuk a témában

Hála és viszonzás helyett Magyarország lejáratta és gyötörte, táborokba zárta és éheztette azokat, akik Magyarországhoz fordultak segítségért. Most pedig a Magyar Helsinki Bizottság nyilatkozatával csatlakozik a Fidesz-kormány gyermekvédelemnek hazudott legújabb gyűlöletkampányához – fakadt ki Kőszeg, aki szerint nyugdíjba menetelekor a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységét a bizottság alapító elnöke kitűntető címmel jutalmazta. 

A nyilatkozat megjelenése után erre a címre nem tartok többé igényt. Alapító elnöki címemről ezennel lemondok”

– mondta, majd azzal folytatta, hogy a Helsinki Bizottság mostani nyilatkozatát „olyan túlóvatoskodásból származó szerencsétlen gesztusnak” lát, amelynek szelleme és stílusa a Helsinkitől mindig idegen volt. 

„Amit a Partizán interjújában mondtam, azt lehet vitatni, bírálni, azt azonban senki sem gondolhatja, hogy véleményem a Magyar Helsinki Bizottság álláspontját fejezi ki, hiszen a Bizottság munkájában már tizenhat éve nem veszek részt.

 A nyilatkozatot nem tudom másképp látni, mint alázatos és ráadásul fölösleges hajlongásnak a Fidesz szellemiség előtt. Nyelvünk keményebb kifejezést is ismer az efféle gesztusok megnevezésére, ezt azonban nem akarom leírni. Úgy vélem, mindenki tudja, mire gondolhattam”

– zárta.

Nyitókép: YouTube

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2023. szeptember 16. 09:27
A HB alapszabálya, hogy pedofilok és buzik vagyunk, de ezt tagadjuk! A vén hülye ezt elfelejtette.
nemecsek-3
2023. augusztus 16. 14:03
Szánalmas senki
Syr Wullam
2023. augusztus 16. 08:52
Önélzetes a kis latol. :-)))
Kozmosz
2023. augusztus 16. 01:25
Ekeke, ez egy nomális ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!