Dopeman: A virágzó magyar demokráciának a leglátványosabb jele, hogy a Krúbi a Szigeten ilyen koncertet adhatott

2023. augusztus 16. 22:46

A rapper szerint a kormánypárti oldalnak a pocskondiázás helyett megfelelő, kikezdhetetlen érveléssel válaszokat kell adni azokra a felvetésekre, amelyekkel a művész él.

2023. augusztus 16. 22:46

Dopeman a legutóbbi élő műsorának azt a címet adta Facebookon, hogy „Miért nem értitek az Orbán rendszert? Krúbi a megmondhatója…” Persze nem véletlen, hogy a rapper ezt a témát választotta, hiszen nagyot ment a sajtóban – legalábbis egy részében –, hogy a fiatal zenész a Szigeten Orbán-ellenes szeánszot tartott, a közönség elé emelte a miniszterelnök törpe bábúját, erre felharsant a „Mocskos Fidesz!”, persze többször megismételve.

Ezt is ajánljuk a témában

Dopeman kijelentette, ő nem kövezné meg a Krúbit a kormánypártiak helyében. Krúbi egy fiatal rapper, előadóművész, és az ő feladata a rendszerkritika, valamint a kormány és Orbán szidása, függetlenül attól, hogy a miniszterelnök hogyan végzi a munkáját. És a vulgaritását sem kritizálja – mondta –, mert ez az ő művészetére is jellemző. 

Sőt, a kormánypárti oldalnak a pocskondiázás helyett megfelelő, kikezdhetetlen érveléssel válaszokat kell adni azokra a felvetésekre, amelyekkel a művész él. Feltéve, ha tesz ilyet –fogalmazott –, mert ha csak szidja a rendszert, azzal nem sok mindent lehet tenni. Arra, hogy „Orbán verd ki a Ferinek”, nem lehet válaszolni, mert Orbán ezt nem akarja megtenni, 

persze ez feltételez köztük egy Batman és Joker viszonyt – közölte.

Majd azzal folytatta Dopeman, hogy mi a tanulsága még Krúbi fellépésének. Kijelentette, sokszor halljuk, hogy Magyarországon nincs demokrácia és jogállam, helyette diktatúra, elnyomás van, nemsokára jönnek a fekete autók, az LMBTQ-aktivistákat ellehetetlenítik stb. De! A virágzó magyar szabadságnak, a demokráciának, a szólásszabadságnak az ideális jogállamnak épp az a leglátványosabb jele, hogy a Krúbi a Szigeten ilyen koncertet adhatott – jelentette ki.

Ismerünk olyan autokráciákat, sőt demokráciákat, ahol az embereket elüldözik, tönkreteszik a véleményük elmondása miatt. 2023 Magyarországán azonban egy 

rendszerkritikus rapper Orbán Viktória királynőnek nevezheti  a miniszterelnököt, és látványosan szapulhatja Magyarország legnagyobb fesztiváljának színpadán 

– mondta.

Majd felidézte, hogy a 2010-es évek elején ő is szidta az Orbán-rendszert, szoborfejet rugdosott, performanszokat tartott, de akkor őt meghurcolták, eljárásokat indítottak ellene, nem engedték szerepelni. Krúbi viszont felléphet nagy gázsiért, nem esik bántódása. S feltette a kérdést, akkor volt értelme szidni a rendszert vagy most, amikor mindenki azt csinál, amit akar.

 

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2023. augusztus 19. 00:46
A rapper dolga a zene....mind hülye ahhoz,hogy köze legyen a politikához....ostoba,tanulatlan gyerekek...sosem nőnek fel....de jobb is...
KBA98
2023. augusztus 17. 17:51
Lehet, hogy ez volt az utolsó?
abraka-2
2023. augusztus 17. 16:34
Rájöttél a celeb agyaddal,hogy jobb orbanó hatsóját puszilgatni,mint rugdalni,mert akkor jön a zsé és hát zsével csak könnyebb a szürke állomány nélküli élet ugyi gazsi?Egyébként a demokráciának csak egy mércéje van kopaszka,hogy milyen az életszinvonala az átlagnak és ugyi az kritikán aluli már csak a bolgár kalauzok élnek rosszabbul, mondana Esti Kornél,persze nem tudod,hogy ő ki volt,de utána nézhetsz celebke.Mennyit nyaltál már össze?
Lajoss
2023. augusztus 17. 13:42
Pityi,anno,te is fociztál Bástya et.fejével,és mi lett belőled…:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!