Lázár János a Mandinernek: Itt az idő, hogy a nagyvállalataink a sport után az örökségvédelmet is támogassák!

2023. december 18. 18:37

Kastélyokat adna örökbe a kormány az olyan nagy cégeknek, mint az OTP vagy a MOL. Mikor indul a program? Látogathatók maradnak-e az épületek? Tárgyalnak-e Csányi Sándorral? Gyorsinterjú az építésügyi és közlekedési miniszterrel.

2023. december 18. 18:37
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A parlament elfogadta a törvényt, melynek nyomán – ahogy minap fogalmazott – kastély-örökbefogadási program indul. Vagyis az állam a több mint negyvenmilliárdból felújított állomány egy részét átadja. Mit jelent ez pontosan?

Mindig nagy kérdés, hogy miután építészeti értéket teremtünk vagy mentünk az utókornak, azt hogyan lehet üzemeltetni, belakni, fenntartani, illetve hasznosítani. Természetesen vannak olyan épületegyüttesek, mint a keszthelyi, a nagycenki vagy a tiszadobi kastély, valamint akár a fenékpusztai lovasközpont, amik a sztori és a művészeti lépték miatt különleges történeti értéknek számítanak Magyarország számára. Ezeknél adott a közösségi funkció, maradnak is az állam, egész pontosan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő működtetésében. De akadnak olyan helyek, ahol ezt nem olyan könnyű megoldani, így ezeknél egy szűkkörű örökbefogadási programot indítunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Mik a feltételek?

Csak olyan, magyar tulajdonú vagy vezetésű nagyvállalatok jöhetnek szóba, amik nemzetközi elismertséggel, presztizzsel bírnak. Ilyen a Richter, a Magyar Bankholding, a MOL vagy az OTP.

Úgy vélem, ezek a cégek készek és képesek arra, hogy nagy értékű kastélyingatlant rájuk bízzunk. Nekik ezeket aztán a köz javára kell működtetniük, gondoskodni a fejlesztésről és a fenntartásról. Ezzel párhuzamosan tárgyalunk a Magyar Katolikus Egyházzal, egyes önkormányzatokkal és egyetemekkel is. A cél az, hogy legyen valódi gazdája ezeknek a csodálatos épületeknek. Sokszorproblémát jelenthet, ha egy nagy állami kezelőközpont távolról igazgatja az ügyeket. Szenvedély, helyismeret, kitartás és anyagi erőforrások egyaránt szükségesek ehhez a feladathoz.

Korábban elterjedt a közvéleményben, hogy bizalmi nagyvállalkozókhoz kerülnek a rendbe tett kastélyok, ahová így később az egyszerű állampolgár már be sem juthat. Ez félreértés volt?

Ez butaság.

Valamennyi kastélynak és várnak meg kell tartani a közfunkcióját, mindegyik továbbra is látogatható lesz.

Az örökbefogadó nagyvállalatok csak akkor kereshetnek ezen a tevékenységen, ha megfelelnek a feltételeknek, vagyis összességében sok-sokmilliárd forintot áldoznak az érintett ingatlanokra. Reményeim szerint ez a „köz és magán együttműködés” kivételesen sikeres lehet. Azt szeretném, hogy ezek a nagyvállalatok az amúgy méltányolandó sportfinanszírozás mellett végre az örökségvédelembe, közös nemzeti kincseink ápolásába és fenntartásába is beszállnának.

Akkor lesz alkalma egyeztetni erről az OTP-ben és a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetésében is érintett Csányi Sándorral.

Igen, de szoktam is vele rendszeresen tárgyalni. 

A viszonyunk kisimult, alkalmas arra, hogy egy kastélyt átvegyen.

Mi a menetrend?

A jogszabály hatályba lépése után lesz lehetőség arra, hogy megkezdjük az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat, fél éven belül lesz eredmény.

Nyitókép: Lázár János Facebook-oldala

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2023. december 19. 06:43
ügyes..... Már arasznyi vastag a bőr.
P.S.
2023. december 18. 20:41
„Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.” Wass Albert: Üzenet haza
P.S.
2023. december 18. 20:41
Wass Albert: Gazság és jóvátétel (részlet) A mai helyzet Magyarországon nem csak igazságtalan, de tarthatatlan is! A másoktól elkobzott otthonokban rablók és rablók utódai élnek, és összeharácsolt vagyonuk révén markukban tartják az ország kulcsait: az ipart, kereskedelmet, sajtót. Véres kezű tömeggyilkosok és emberkínzók saját maguk javára megszavazott nyugdíjban dúskálnak azon a kétes jogon, hogy a kommunista uralom utolsó percében ügyesen áttértek a "demokrata hitre", s ma vigyorogva lógatják lábukat annak a kapitalista rendszernek az árnyékában, amit annakidején ők maguk irtottak ki. Jóvátétel nélkül nincs igazság, és igazság nélkül minden "rendszer" nem egyéb, mint álcázott hazugság.
Osztap_Bender
2023. december 18. 20:27 Szerkesztve
A "lölő félék" bújtatott kastélyhoz juttatása. Nézd csak a haramia vigyori képét, már látja magát "grófként" a kastélyban. A "prolik" nem fogják ezt díjazni Jani! Esetleg a kisemmizettek majd kihajítanak az ablakon ha megtudják, hogy a "gazdagok" mit is művelnek a curvákkal a kastélyokban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!