Eltörölték az előzetes letartóztatás felső korlátját

2013. november 11. 20:34

A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának eddigi legfeljebb négyéves felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.

2013. november 11. 20:34

A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a parlament, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe kerülne.

Az előzetes letartóztatás felső korlátjának eltörlését az alkotmányügyi bizottság szintén azzal indokolta, hogy a közelmúlt eseményei rávilágítottak: nem minden esetben elegendő négy év az elsőfokú határozat meghozatalára. Eredetileg ez a rendelkezés csak január elsején lépett volna életbe, ám ehelyett a Ház úgy döntött, hogy már a törvény kihirdetését követő napon hatályosul.

A most elfogadott módosítás egyúttal megszünteti a házi őrizetben lévők hozzájárulásának szükségességét ahhoz, hogy mozgásukat nyomkövetővel ellenőrizzék. A büntetőeljárások gyorsítását szolgálja, hogy életellenes bűncselekményeknél a szakértői intézeteknek három hónapon belül meg kell hozniuk állásfoglalásukat. Az eljárási törvény eddig nem tartalmazott határidőt a szakvélemény előterjesztésére. Ezt most 60 napban állapították meg, amit egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meg lehet hosszabbítani.

A parlament arról is határozott, hogy soron kívül kell értékelni egy bíró tevékenységét, ha egy általa tárgyalt per több mint két éve van folyamatban, és az iratok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró hibájából bekövetkezett mulasztás történt. Soron kívül kell minősíteni az ügyészeket is, ha a soron kívül lefolytatandó eljárásban az iratok megvizsgálására szabott, a felettes ügyész által meghosszabbított határidőt elmulasztja.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egysegelem
2013. december 02. 17:12
Mit szerettel volna kozolni, ha kepes lennel a kulturalt fogalmazasra?
egysegelem
2013. december 02. 17:12
Egy normalis alkotmany esetben ez lehetseges, a mostnai takolmany eseteben mar ebben sem vagyok biztos, hiszen a takolmany jogokat vesz el, nem pedig ad, mint normalis helyeken.
egysegelem
2013. december 02. 17:12
Mert nyilvan nem az lett volna a feladat, hogy ennyi ido alatt legyen itelet, hanem te azt tanultad meg belole, hogy akkor a torvenyt kell atirni korlatlanra. Megsugom neked ebbol az esetbol a vilag minden tajan egy kovetkeztetesre jutnanak, es az nem a torveny atirasa. Mo elveszett.
Messire
2013. november 14. 23:45
A másik megoldás a birák felelősségre vonása az elhúzódó perekért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!