A titkos megfigyelés lehetősége miatt perelik jogvédők az államot

2014. augusztus 11. 09:56

Konkrét érintettség hiányában is befogadta a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel panaszát, melyben a jogvédők azt kifogásolják, hogy 2012 óta a TEK bírói engedély nélkül is végezhet titkos megfigyelést.

2014. augusztus 11. 09:56

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon főszabályként csak akkor lehet panaszt tenni, ha a panaszos az ügyben közvetlenül érintett és az otthoni jogorvoslati lehetőségeket már kimerítette. A testület most mégis befogadta két jogvédő, Vissy Beatrix és Szabó Máté Dániel panaszát, akik szerint általában a magyar állampolgárok jogait sérti, hogy a terrorelhárító szervek bírói engedély nélkül is végezhetnek titkos megfigyelést. (A strasbourgi bíróság már egyszer befogadott és elbírált egy hasonló panaszt 1978-ban, az NSZK-t érintő ügyben.)

A panaszosok persze nem tudhatják, hogy őket titokban megfigyelte-e a TEK, de ennek a lehetősége mindenesetre 2012 óta fennáll. A törvényi szabályozás értelmében nem szükséges bírói engedély a nemzetbiztonsági célból történő titkos megfigyeléshez. A TEK-nek és egyéb terrorelhárító szerveknek az igazságügyi miniszter ad engedélyt arra, hogy a gyanús személyek telefonjait lehallgassa, e-mailjeit elolvassa, vagy esetleg bepoloskázza őket.

A bírói kontroll nélküli titkos megfigyelés lehetősége a jogvédők szerint sérti az Alkotmányban és az Európai Emberi Jogi Egyezményben is garantált magánélethez való jogot, ezért korábban már az Alkotmánybírósághoz is fordultak. A testület azonban elutasította a beadványukat – írja az Index.

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság nem rég befogadta a keresetet, így az ügyben érdemi döntést fog hozni.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2014. augusztus 12. 14:08
Azt még csak érintőlegesen említettem. A zsidrák gép amit jog szerint le kellett volna durrantani, mert jogtalan megfigyelést végzett! Az ellen érdekes mód nem tíltakoztak eme nemes és nemzetes jogvédők, pedig ott lenne miért! Még a nagyságrendi eltérést sem tudja megbecsülni senki emberfia hazánkban.
Akitlosz
2014. augusztus 12. 14:07
No és honnan tudod, hogy ki a bűnöző? Egyszerűen ráfogod, hogy bűnöző és ezért önhatalmúlag lehallgatod? Mert ha lenne valóban alapos gyanúd, akkor a bíróság is simán megadná az engedélyt a lehallgatásra. De itt nem erről van szó, hanem arról, hogy az államhatalom bárkit lehallgathasson a tetszése szerint, azért, mert csak, ők a hatalom. Kizárt, hogy csak bűnözőket hallgatnának le, eleve ha csak ezt akarnák, akkor nem zavarná őket, hogy engedélyt kérjenek rá a bíróságtól.
Akitlosz
2014. augusztus 12. 14:07
Létezik a határidő fogalma. amint elkezdenek megfigyelni AZONNAL kérik a bírósági engedélyt, amit ha megkapnak minden mehet tovább, ha nem, akkor pedig abbahagyják és megsemmisítik az addigi ténykedésük eredményeit, amelyek bíróságon nem lesznek felhasználhatóak. Ráadásul a bíróság meggyőzésére akár be is mutathatják addigi eredményeiket. Szóval azért meg lehet ezt hatékonyan és jogosan is oldani.
Akitlosz
2014. augusztus 12. 14:07
Éppen fordítva. Azt szeretnék, hogy ne tehessen bárki szabadon bármit, csak mert az övé éppen az államhatalom és "joga van hozzá".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!