A Helsinki Bizottság szerint a déli határkerítésnél ugyanolyan rendőri erőszak történt, mint 2006-ban

2021. október 11. 15:59

Erőnek erejével: Megtorlatlan rendőri erőszak 2006-ban és azóta címmel 50 perces dokumentumfilmet készített 2006 őszéről és a 2015-ös menekültválságról a Helsinki Bizottság.

2021. október 11. 15:59
null

„2006 forró őszén szembesült azzal az ország, hogy még tömeges, olykor jól dokumentált rendőri erőszak esetén sem lép fel az állam kellő súllyal a bántalmazó rendőrökkel szemben. A civil jogvédők már korábban is tudták, hogy erősen lejt a pálya, és a rendőri erőszak áldozatai csak alig remélhetnek elégtételt a hazai igazságszolgáltatástól” – írja a Helsinki Bizottság a videó ajánlójában

„Államunk azonban évtizedek óta adós a rendőri bántalmazás és kényszervallatás hatékony megelőzésével, többnyire nem nyomozza ki és nem szankcionálja az ilyen bűncselekményeket. A Helsinki Bizottság egy másik ügyfelének hasonló indokkal ítélt kártérítést a strasbourgi bíróság még 2020-ban is” – állítja a baloldali jogvédő szervezet

A Helsinki Bizottság szerint 100 feljelentésből átlagosan csak 3-6 esetben emelnek vádat bántalmazó rendőrök ellen, amiből mindössze 2-4 esetben hoznak marasztaló ítéletet.

 – állítják. 

„A Magyar Helsinki Bizottság mostani videófilmje nem vitatja el, hogy 2006 őszén szükség volt határozott rendőri fellépésre a garázdákkal és erőszakos zavargókkal szemben. A szükséges és törvényes erőszak jogszabályi határait a rendőrök azonban tömegesen és következmények nélkül léphették át. Mindezt a rendőri vezetés palástolta, és például az azonosítók levételét lehetővé tevő utasítással bátorította is. Az ügyészség pedig nem tett meg mindent a bántalmazásban részt vevő vagy azt elnéző rendőrök felelősségre vonása érdekében” – írják annak kapcsán, ahogy Gyurcsány Ferenc idején a hatóságok felléptek a tiltakozó tömeg ellen.

A film azonban 

amely „megágyazott a 2006-os erőszaknak, és amelyek pár éves átmeneti javulástól eltekintve ma is itt vannak velünk”. A szervezet szerint a „közhiedelemmel ellentétben nem 2006-ban volt az utolsó tömeges rendőri erőszak Magyarországon. 2016 óta tömegesen vernek össze külföldieket, köztük gyerekeket, nőket, akik Szerbiából érkezve a déli határzárat lépik át szabálytalanul”

„Öt év alatt 100 ezer ilyen visszakényszerítés történt, és az önkényes rendőri erőszak áldozatainak száma óvatos becslés szerint is ezrekre tehető. Ezek az áldozatok még annyi nyilvánosságot, segítséget és együttérzést sem kapnak, mint 2006-os sorstársaik” – írják, hozzátéve, hogy „az állam pedig itt egyenesen megrendelőként lép fel”, azt sugallva, hogy a 2006-os esetben pusztán a huligánok és rendbontó elemek elleni fellépést túlozták el, szemben az illegális bevándorlókkal. Az Erőnek erejével című videófilmmel, melyet saját költségvetésükből forgattak, fel kívánják hívni a figyelmet arra, hogy „a rendőri erőszak megelőzése, nyomozása és szankcionálása máig megoldatlan probléma Magyarországon”.

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2021. október 12. 07:43
Valami gond van a határátkelőknél? Úgy láttam, simán lehet ki- és beutazni.
Otrokócsy Rozália
2021. október 12. 06:02
Orbán hogy adhatott volna parancsot? Milyen minőségben? A securitys barátaid ott legfeljebb alkalmazottak lehettek, és ha a munkáltatójuk törvényellenes utasítást ad, kutya kötelességük megtagadni! Ezt nem tudnák volt?rendőrök? Amúgy x az ilyenekkel menj a nyugatifény kommentszekciójába.
zakar zoltán béla
2021. október 11. 21:17
mocskok
Vermacska
2021. október 11. 20:44
"jól dokumentált rendőri erőszak ": nagyon helyes, azért fizetjük az állami erőszakmonopoliummal bíró szerveket hogy a nevünkben Ők kövessenek el erőszakos cselekedetet. Ha esetleg majd nekünk kell ilyeneket tenni, akkor nem csak az erőszakos behatolók, de az Őket támogató hazaárulók ís bánni fogják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!