Görögország lefoglalná a német állami ingatlanokat

2015. március 11. 12:25

A görög kormány azzal fenyeget, hogy jelzálog alá veszi a német állam görögországi ingatlanjait. A szélsőbaloldali kormányzat egyúttal újfent kártérítést követel a nácik által elkövetett második világháborús bűnökért. Egy görög tanulmány 269 és 332 milliárd euró közötti összegre teszi a kártérítés lehetséges mértékét.

2015. március 11. 12:25

A Frankfurter Allgemeine Zeitung arról ír: Teodorosz Paraszkevopoulosz görög igazságügyminiszter egy parlamenti vitában arról beszélt, a görög kormány jelzálog alá venné a német állam görögországi ingatlanjait, ha nem születik egyezség Németországgal a második világháborúban a nácik által Görögországban elkövetett bűnök jóvátételéről.

1944-ben a görögországi Distomo faluban kétszáz főt mészároltak le az SS emberei. Egy görög bíróság már 1997-ben kártérítést ítélt meg az áldozatok hozzátartozóinak, s a görög legfelsőbb bíróság 2000-ben döntött úgy, hogy görögországi német ingatlanok lefoglalásával oldják meg a jóvátételt. A mindenkori görög igazságügyminiszter azonban eddig nem hagyta jóvá a döntés végrehajtását.

A német szövetségi bíróság ugyanakkor már 2003-ban úgy döntött, nem jár Németország részéről jóvátétel a görög áldozatok utódainak. A görög felperesek Strasbourghoz fordultak, de ott is vesztettek.

A szélsőbaloldali és szélsőjobboldali pártokból álló új görög kormány viszont újra felmelegítette az ügyet: Ciprasz miniszterelnök újfent kártérítést követel Németországtól az egykori náci károkozásért és bűnökért. Egy görög tanulmány 269 és 332 milliárd euró közötti összegre teszi a kártérítés mértékét.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2015. március 12. 05:47
Mint olyan sokszor, sajnos ez a tudositas Sem felel meg a valosagnak, mivel a görögök nem karteritest követelnek, azt mar reg megkaptak, hanem azt a kenyszer hitelt, amit Hitler felvett tölük. A nemetek ezt utasitjak el, arra hivatkozva, hogy a karteritesen belül ez mar megtörtent.
Gregorius
2015. március 11. 22:13
Marhaság, turisták nélkül megfulladnak....Az ilyen elkobzásos módszer visszariasztja az embereket, az olaszok meg mi is német szövetségesek voltunk, nem veszik-e el az autóinkat is...
Türelem
2015. március 11. 21:02
Érdekes, hogy a görögök egyből a lusta, kalmár jelzőket érdemlik ki sokaktól. Gondolom, hogy a kalmár jelző a kártérítésre vonatkozó igény kapcsán fogalmazódott meg. Görögország gazdaságilag alkalmatlan volt az uniós tagságra, miként Magyarország, vagy éppen Románia is, de lehetne folytatni a sort a portugálokkal. Az EU egy, a nemzetközi pénzügyi lobbik által kitalált és alkotott politikai és gazdasági ketrec. Ebbe azokat is bedugták nyilvánvaló érdekek mentén, akiknek még ma is előszobázniuk kellene. A görög válságban a németek és a többiek felelőssége is megállapítható. Az, hogy a hitelt nyújtó Trojka 2014-ben a privatizációs irányszámot 1.9 milliárd euróról 3.5 milliárd euróra emelte, önmagáért beszél, rávilágít a mögöttes szándékokra. Amikor Szamarasz Washingtonban járt, Obama azt mondta neki, hogy: " A megszorítás nem lehet az egyetlen megoldás ere a válságra." Merkel és a kormányszóvivő, Sreffen Seibert is azt mondta, hogy a téma lezárva. Úgy jogilag, mint politikailag. Hogy morálisan lezártnak tekinthetjük-e, azon már lehet vitázni. Ha Izrael fél áron kapja a tengeralattjárókat Berlintől, egyfajta morális vezeklésként - amivel egyébként egyet tudok érteni - , akkor a görögöknek miért nem lehetnek gondjaik a morális számlák kielégítetlenségével. Persze lehet azt mondani, hogy 218 görög nem arányosítható hat millió zsidó áldozathoz, ezért a görögöket felejtsük el. Itt nagyon sokan így tesznek.
Holovitz
2015. március 11. 20:46
Mekkora egy szar, lusta kalmárnép ez... Leonidasz csontjai megzördülnek a szégyentől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!