Etióp szexrabszolgát tartott egy amerikai diplomata házaspár

2017. augusztus 01. 09:45

Linda Howard néhai férjével együtt szexrabszolgaként tartotta fogva házvetetőnőjét. Az amerikai nőt hétfőn bűnösnek találta az esküdtszék.

2017. augusztus 01. 09:45

Egy amerikai esküdtszék bűnösnek talált hétfőn egy volt diplomatát, mert néhai férjével együtt etióp házvetetőnójüket szexrabszolgaként tartották fogva – írja az Index.hu

Linda Howard korábban a jemeni amerikai nagykövetségen végzett munkát. A sértett azt állította, hogy 2007-ben kezdett el dolgozni Howardnak és férjének, Russelnek. Az etióp nő azért indított pert, mert Russel Howard 2008-tól kezdve naponta kétszer megerőszakolta, ráadásul ehhez alkalmanként felesége is csatlakozott. 

Miután férje 2012-ben elhunyt, Linda Howard 2013-ban kilépett a külügyminisztérium állományából. A bíróság szerint 3 millió dollár kártérítést kell fizetnie egykori áldozatának. A Howard házaspárt öt évvel ezelőtt emberkereskedelem miatt már elítélte a bíróság. Akkor is egy etióp perelt, a megítélt kártérítés pedig 3,3 millió dollár volt. Ezt követően Howardék elköltöztek Ausztráliába, és onnan folytatták a jogi harcot. 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2017. augusztus 01. 23:57
-Te cigány, hol voltatok szilveszterkor? -Bivalybasznádon. -És milyen volt? -Ne is mond! Nekem szétverték a pofám, az asszonyt meg hatan megerőszakolták. -Előtte évben hol voltatok? -Bivalybasznádon. -És az milyen volt? -Szar. Agyba-főbe vertek, az asszonyt meg nyolcan megkúrták. -Idén hol szilvesztereztek? -Az asszony Bivalybasznádon szeretne...
Strassnoff Ignác
2017. augusztus 01. 23:51
Bemegy a nő a pénzváltóhoz: -Ezt a százdollárost szeretném forintra váltani. -Hölgyem, ez a pénz hamis. -A kurva anyját, akkor engem megerőszakoltak!
balbako_
2017. augusztus 01. 21:24
Ezek is olyan filantrópok, mint Soros.
Mich
2017. augusztus 01. 13:21
"Etióp szexrabszolgát tartott egy amerikai diplomata házaspár"... ...hogy "magához emelje" őt...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!