Negyvenhét milliárd forintnyi hitelt ad a kormány a szocialista Srí Lankának

2017. december 08. 21:09

149 millió eurós, mintegy 47 milliárd forint értékű segélyhitelt ajánlott fel a magyar kormány a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaságnak.

2017. december 08. 21:09

Segélyhitelt ajánl a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaságnak a magyar kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

A határozat szerint a kormány – az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételei és a segélyhitelnyújtás részletes szabályai alapján – 149 millió euró (46,9 milliárd forint) keretösszegű kötött segélyhitelt ajánl fel Srí Lankának.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy a Srí Lanka-i féllel tárgyaljon, és a magyar és a Srí Lanka-i kormány közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodást mielőbb megkössék.

Az ügylethez kapcsolódó kamat- és díjtámogatás költségvetési fedezetének biztosításáról a segélyhitel teljes futamideje alatt a külgazdasági és külügyminiszternek, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia – olvasható a határozatban.

(Kép és szöveg: MTI)

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sumi
2017. december 09. 10:37
"A program keretében magyar cégek vehetnek részt a délkelet-ázsiai országban megvalósuló beruházásokban. A program három területet érint: az élelmiszerbiztonsági rendszert, a vízgazdálkodást és az informatikát. A program keretében magyar cégek építhetnek vágóhidakat és feldolgozóüzemeket a távoli országban, részt vehetnek a főváros szennyvízhálózatának felújításában, ipari parkok vízellátó rendszerének kiépítésében, és az elektronikus személyi igazolványok rendszerének kialakításában. Szijjártó felidézte: korábban már volt két hasonló, sikeres program Laoszban. 2009-ben 8,6 millió dollár (2,4 milliárd forint) értékben magyar cégek építettek mezőgazdasági farmokat, egy tavaly indult programban pedig 30 millió dollár (8,2 milliárd forint) értékben magyar vállalatok vállaltak szerepet az élelmiszerbiztonsági rendszer modernizálásában. A külügyminiszter szerint ezek a kezdeményezések hozzájárulnak Laosz gazdasági fejlődéséhez, a cégeknek pedig jó lehetőséget jelentenek, hogy eredményesen szerepelhessenek külső piacokon. A mostani program indokaként Szijjártó Péter megemlítette, hogy Laosz lakosságának nagy része vidéken, mezőgazdaságból él, az országnak gazdag víztartalékai vannak, a magyar vállalatok szerepvállalását pedig eddig is elégedettség övezete. További jelentős együttműködési területnek nevezte az oktatást, azt mondta, több, jelenleg Laoszban fontos pozíciót betöltő személy korábban Magyarországon tanult. Szeptembertől ötven laoszi diák tanulhat ösztöndíjjal magyarországi felsőoktatási intézményben."
mr.Marcang
2017. december 09. 08:31
Hurrá nyaralunk! Na de Sri Lankán?
Mindjárt
2017. december 09. 05:31
Magyaroktól lopott pénz a fidesz kommunista elvtársainak
balsors
2017. december 09. 05:28
Készülnek előre a kvótára, legyen hova vissza tolni őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!