Megkerülte a fogyasztóvédelmet a Wish, blokkolják a szolgáltatást a franciák

2021. november 30. 12:00

A sokszor humorba illő árucikket már nem dobja fel a Google, a francia hatóságok ugyanis megelégelték a visszaéléseket.

2021. november 30. 12:00
null

Senki sem állhat a törvények felett

Franciaországban a hatóságok megunták, hogy az amerikai székhelyű, digitális kereskedelemmel foglalkozó Wish visszaél a fogyasztóvédelmi szabályozással. Ezért a francia kormány tegnap bejelentette, hogy

a kaliforniai vállalatot eltávolítják az online keresőmotorok találatai közül és a Wish alkalmazása nem lesz letöltető tabletre és okostelefonra sem.

Ezzel Franciaország Európában elsőként tett konkrét lépést az online kereskedelemre vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások szigorítására. 

A nyugat-európai ország a tudatos döntéssel precedenst teremtett, valójában ugyanis a francia kormánynak nemcsak a Wish-sel szemben merültek fel komoly aggályai. Ezt Bruno Le Maire francia gazdasági és pénzügyminiszter szavai is igazolják, aki egy interjú során kijelentette, hogy az amerikai céggel szemben való fellépés egy új politikai stratégia részét képezi. Az üzenete pedig egyértelmű:

„a technológiai óriások, illetve az online webhelyek, amelyek nem rendelkeznek fizikai jelenléttel, nem állhatnak a törvények felett”

hangsúlyozta a miniszter. 

A fogyasztóvédelmi hatóság júliusban szólította fel a Wish-t a hatályos fogyasztóvédelmi szabályok betartására. Az e-kereskedelemi platformokon – ilyen többek között az Amazon, az AliExpress, az eBay és a Wish – árult termékek minősége erősen megkérdőjelezhető. A francia fogyasztóvédelmi hatóság tavaly 140 terméket rendelt Wish-ről, hogy felmérhessék, a kínált termékek biztonságosak-e. Az eredmény magáért beszél: a rendelt termékek 95 százaléka nem felelt meg az uniós előírásoknak. 

Újabb frontvonalat nyitnak a franciák tech óriások és az EU között

Ugyanakkor nemcsak francia, hanem európai és globális szinten is jelentkező problémáról van szó. Egy brüsszeli székhelyű fogyasztóvédelmi szervezet tavalyi kutatása szerint más digitális kereskedelmi platformokon árult termékek jelentős része sem felel meg az uniós normáknak, vagyis a Wish esete nem számít kirívónak.

A 250 bevizsgált elektronikai készülékek, játékok és kozmetikumok 66 százalékánál találtak olyan rendellenességet, ami a fogyasztóra nézve akár életveszélyes következményekkel is járhat. 

A Wish a Franciaországban bevizsgált veszélyes termékeket eltávolította a webshop-ból, de hamarosan más név alatt, más cégek kínálatában ismét megjelentek az árucikkek.  A francia hatóság végül megelégelte ezt, most konkrét lépés mellett szánta el magát. Amennyiben viszont ezek után sem kész párbeszédet folytatni az amerikai cég, a franciák készek kitiltani a szolgáltatást az országból. A Wish szóvivője ugyanakkor már arról beszélt, hogy nem arányos az a szintű korlátozás, amivel a francia hatóságok élnek, ezért a tegnapi döntéssel szemben fel fognak lépni, az ügy a bíróságon folytatódik.  

Az e-kereskedelem szereplőinek jelenlegi európai helyzete korántsem mondható fenntarthatónak.

Egyrészt az Európai Unióban napirenden van a digitális platformok szabályozása és a fogyasztóvédelmi rendelkezések szigorítása. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy egy éves szinten 717 milliárd eurót megmozgató piacról van szó, emiatt alapvetően az uniós fellépés eddigi lendülete meg sem közelítette a franciák szigorát. 

Másrészt pedig

elképzelhető, hogy a francia modellt más uniós tagállamok is követik majd.

Ennek az elkövetkezendő időszakban igen nagy az esélye, hiszen Franciaország januártól átveszi az EU Tanácsának soros elnökségét Szlovéniától, és a francia kormány már most arról beszél, hogy a fogyasztóvédelem egyike lesz a soron következő elnökség prioritásának. Amennyiben ezt az álláspontot a francia vezetés sikeresen tudja képviselni Brüsszelben, újabb frontvonal nyílik az EU és a többségében nem európai technológiai vállalatok között. 

Gergi-Horgos Mátyás

Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pildar
2021. december 09. 10:49
Tegnap pont azt a demolition ranch videót néztem ahol a srác wish-en rendelt golyóálló mellényeket meg páncélbetéteket tesztelt. Hát érdekes volt az biztos, volt olyan amiben habszivacs volt a kevlár helyén, volt amit 22-es pisztollyal át lehetett lőni miközben 3A kategóriájúként volt árulva (annak ugye a 44magnumot is meg kéne állítania). De talált olyan páncélbetétet is aminek a hátpáncélja megfogta az 50 kalibereses BMG-t, igaz szemből már a 308Win is átlyukasztotta, szóval az ilyen menekülő páncél volt :-). Mindenesetre meredek, hogy milyen szinten leszarják a fogyasztókat ezek a cégek.
Szerencse
2021. december 02. 07:53
Franciák védhetik a fogyasztóikat? EB hol van? Nem marasztalják el Franciaországot? Próbáljuk meg meglépni mi is! Kíváncsi lennék lenne-e kettős mérce.
Lenyeg Telen
2021. december 02. 07:48
Akkor AKÁR ez itthon is működhetne a gyerekeknek lmbtqip propaganda tartalmakat sugárzó külföldi internetes "médiaszolgáltató és produkciós vállalatokkal" szemben... ha már a külföldi szerencsejáték oldalaknál már sikerült megvalósítani... ugye?
csulak
2021. december 02. 07:48
batran masolni ezt a peldat !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!