Dulakodásba fulladt a szlovák parlament vitája az amerikai-szlovák védelmi egyezményről

2022. február 08. 17:47

A rendkívüli ülésen vízzel locsolták egymást a képviselők, miközben zászlókat tartottak a szónoki pulpitus előtt.

2022. február 08. 17:47
null

Megkezdte a pozsonyi törvényhozás a Szlovákia és az Egyesült Államok közötti védelmi együttműködési egyezménnyel (DCA) foglalkozó rendkívüli ülését kedden. A szlovák belpolitikában komoly vitákat gerjesztő szerződést január végén hagyta jóvá a pozsonyi kormány, és a múlt héten a részes felek már alá is írták Washingtonban, ám ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a parlamentnek is rá kell bólintania, valamint az államfőnek is ratifikálnia kell.

A tíz évre szóló, majd ezt követően automatikusan megújuló érvényű egyezmény egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok térítésmentesen használja az ország két legjelentősebb katonai repülőterét, katonai támaszpontokat hozzon létre, és hadászati eszközöket telepítsen az ország területén. Lehetővé teszi azt is, hogy Szlovákia 100 millió dollár értékben támogatást szerezzen védelmi infrastruktúrája felújítására.

Egymásnak estek a liberálisok és radikálisok

Kedden az egyezmény parlamenti vitáját megelőzően a plénum elutasította Maros Zilinka legfőbb ügyész kérvényét is, aki levélben kért felszólalási lehetőséget az ülésen. Nem kevésbé rendhagyó módon kezdődött a rendkívüli ülés is, mivel – mint arról a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség beszámolt – a házelnöknek szinte azonnal szünetet kellett elrendelnie. Ennek oka két nemzeti radikális ellenzéki és két kormánypárti liberális képviselő között kitört dulakodás volt, akik közül az előbbiek szlovák, az utóbbiak pedig ukrán zászlóval vonultak a szószékhez, majd kölcsönösen vízzel kezdték locsolni egymást.

Bár az egyezményt gyakorlatilag a teljes parlamenti ellenzék elutasítja, s megítélése érezhetően megosztja a szlovákiai társadalmat is, mégis valószínűsíteni lehet jóváhagyását, tekintve, hogy a kormánykoalíció pártjainak alkotmányozó törvények jóváhagyására is elégséges többsége van a törvényhozásban. Ennek ellenére az ülésteremben uralkodó hangulat azt mutatja, hogy heves vitákra és a szerződésről szóló parlamenti vita elhúzódására lehet számítani. Ezt jelzi az is, hogy a rendkívüli ülés kezdetén a képviselők megszavazták, amennyiben szükséges, az ülést éjfél után is folytatják.

Megosztottság az egyezményt illetően

Az egyezményt számos bírálat érte, ellenzéki pártok és más szervezetek részéről is. A dokumentumot több volt magas rangú politikus bírálta, és nyílt levélben szólított fel elutasítására szlovák tudósok és művészek egy csoportja is. Bírálói azt állítják, hogy az egyezmény előnytelen Szlovákia számára, sérti az ország alkotmányát, veszélyezteti szuverenitását, illetve azt is felvetik, hogy tovább szítja a feszültséget a jelenlegi orosz-ukrán konfliktussal összefüggésben. A szerződést – a tárcaközi egyeztetés során – a szlovák legfőbb ügyészség is elutasította, 35 pontját kétségesnek minősítve.

Ezekkel az állításokkal ellentétes véleményeket fogalmazott meg Ivan Korcok külügyminiszter, illetve a védelmi tárca vezetője, Jaroslav Nad. Mindketten szabványos, „az ország számára előnyös” keretszerződésnek minősítették az egyezményt, amelyet szlovák részről ők ketten írtak alá Washingtonban. Az egyezményt ugyancsak támogatásáról biztosította Zuzana Caputová államfő, akit emiatt a napokban a közösségi médiában állítottak pellengérre, mivel egy, a 2019-es elnökválasztási kampány során készült televíziós vitaműsorban azt mondta: nem írna alá olyan szerződést, amely lehetővé tenné amerikai támaszpontok létrehozását az ország területén.

Az egyezménnyel összefüggésben a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) jelezte: népszavazást kíván kezdeményezni az ügyben. Az erről szóló javaslatukat kedden – még a rendkívüli ülést megelőzően – elvetette a parlament, így – ahogy azt korábban jelezték – aláírásgyűjtéssel akarják majd megtámogatni a referendum kiírását.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2022. február 21. 08:07
A tótoknak elment az eszük. Abban is persze biztosak lehetünk, hogy ha netán fordul a kerék akkor elsőként fognak Moszkvába rohanni - a románokkal együtt - hogy az épp aktuális cár seggét tisztára nyalják. Ahogy szokták.
cutcopy
2022. február 14. 07:59
Ott is meg vannak a szabótimeák és tordaibencék, a CIA emberei akik simán a szlovák zászló elé helyezik az ukránt..
Medve László
2022. február 09. 11:46
Kedves felvidéki magyar és szlovák polgárok! Most tessék tüntetni menni Pozsonyba, mint ahogy a más esetekben a liberálisok jól kihasználták a lehetőséget. Most tényleg nem babra megy a játék! Ehhez képest az újságírógyilkosság ovis cselekmény volt.
fatman
2022. február 09. 01:32
ócska hazaáruló ügynökök mindenhol vannak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!