Elege lett Putyin hágai ügyvédjének, felmondott

2022. március 06. 07:18

Hétfőn tart meghallgatást a Nemzetközi Bíróság Oroszország ügyében.

2022. március 06. 07:18
null

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) hétfőn tart meghallgatást, miután Kijev sürgősségi intézkedéseket kért az Ukrajna ellen indított háború miatt, írja a Szabad Európa. Hozzátették: azt szeretnék elérni, hogy a bíróság kötelezze Oroszországot a katonai műveletek felfüggesztésére. Az Ukrajna által az ENSZ bíróságához benyújtott ügy középpontjában a népirtás megelőzéséről szóló, 1948-as, Oroszország és Ukrajna által is aláírt szerződés értelmezése áll. A bíróságot maga a szerződés nevezi meg az azzal kapcsolatos viták rendezésének fórumaként, és Ukrajna keresetében azzal érvel, hogy Oroszország több szempontból is félreértelmezte a szerződést.

Hamis okkal indult a háború?

Vlagyimir Putyin orosz elnök televíziós beszédekben azt állította, Oroszország ukrajnai invázióját – amelyet különleges katonai akciónak nevez – az indokolta, hogy „meg kell védeni azokat az embereket, akiket az elmúlt nyolc évben (…) zsarnokságnak és népirtásnak vetettek alá Kelet-Ukrajnában”.

Kijev perében azzal érvel, hogy nincs bizonyíték arra, hogy Kelet-Ukrajnában népirtás történt vagy fog történni.

Azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy „Oroszországnak nincs jogalapja arra, hogy Ukrajnában és Ukrajna ellen fellépjen az állítólagos népirtás megelőzése és megbüntetése céljából”. A hágai orosz nagykövetséget pénteken nem lehetett elérni, hogy nyilatkozzon arról, hogyan fog reagálni, írják.

Felmondott a vezető ügyvéd

Hangsúlyozták: Oroszország jogi csapatát gyengíti a francia Allain Pellet távolléte, aki a héten közzétett nyílt levélben jelentette be lemondását. „Elég volt” – írta Pellet, aki más nemzetközi ügyekben képviselte Oroszországot, köztük Ukrajna folyamatban lévő, Oroszország ellen a Nemzetközi Bíróságon a Krím 2014-es annektálása miatt indított perében.

Emlékeztettek: az ICJ az államok közötti viták rendezésének legfelsőbb bírósága, és bár az ottani ügyek rendezése általában évekig tart, gyorsított eljárással vizsgálja az olyan, ideiglenes intézkedésekre irányuló kérelmeket, mint amilyeneket Ukrajna is kért. A bíróság elrendelhet ideiglenes intézkedéseket azzal a céllal, hogy megakadályozza a helyzet súlyosbodását, mielőtt olyan alapvetőbb kérdéseket vizsgálna meg, mint például a joghatóság vagy az ügy érdemi része. A bíróság utasítása elvileg kötelező érvényű, de a valóságban az államok nem mindig tartják be. A meghallgatások helyi idő szerint hétfőn 10 órakor (0900 GMT) kezdődnek, amikor Ukrajna ismerteti álláspontját. A tervek szerint kedden Oroszország válaszol, írják.

Fotó: MTI/AP/Dmitro Kumaka

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
deven
2022. március 06. 15:52
És ha esetleg bűnös akkor mi van? Valaki megy és letartóztatja???
jánosbácsi
2022. március 06. 14:47
Elég volt a gyilkolásból! Viktor neked mi a véleményed erről?
Csigorin
2022. március 06. 14:46
ne tessek meglepodni ha a vedougyved igen sulyos iteletet ker a statualas a lenyeg
Volo
2022. március 06. 14:21
Tehát a keleti végeken 2014-óta háborús körülmények között elhunyt tizen valahányezer ember, halála, nem számít népírtásnak? Akiknek az volt a bűnök eredetileg, hogy ragaszkodtak a nyelvükhöz? Ahhoz, amit az ukránok is beszélnek azon a vidéken? S mivel nem engedték ezt a nácik ( azaz az ukrán vezetők, akiknek a náci ideológiáját, a globalista Biden, meg európai bűntársai szították), akkor el akartak szakadni az erőszakos, saját állampolgárai ellen fellépő ország vezetőktöl? Akik sokezer embert kírtottak Luhanszk, Dombasz környékén, visítoznak népirtásról mert van 250 halottjuk? Kapjunk már a fejünkhöz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!