Varga Judit: A 7-es cikkely szerinti eljárás már azoknak is kezd terhes lenni, akik elindították

2022. május 23. 12:45

„Politikai kérdésekre pedig csak politikai válaszokat lehet adni” – hívta fel a figyelmet a miniszter.

2022. május 23. 12:45
null

A magyar választók április 3-án, válaszul az úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárásra és az összes többi jogállamisági témakörre, úgy döntöttek, hogy támogatják a magyar kormány európai politikáját, mivel tudják, hogy

amit a nemzeti-konzervatív kormány tesz, az a magyarok érdekében történik

– jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő délelőtt Brüsszelben az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve.

Történelmi mértékű bizalom a kormánynak

A magyar sajtónak adott nyilatkozatában elmondta: „A 7-es cikk szerinti eljárás kezd már terhessé válni azok számára, akik ezt elindították, a folyamat már régen túlmutat egymás jogrendszerének elemzésén: politikai nyomásgyakorlás, amit a bevándorláspárti, baloldali többségű Európai Parlament kezdeményezett. Politikai kérdésekre pedig csak politikai válaszokat lehet adni” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a magyar emberek válasza az volt, hogy 12 év után újra, immáron történelmi mértékű bizalmat szavaztak a kormánynak.    

Az olajembargót hosszú távon is ki kell gondolni

A március elején az uniós tagállamok vezetői által elfogadott versailles-i nyilatkozatra hivatkozva elmondta: csak akkor lehet továbblépni az orosz energiát célzó szankciókkal,

ha minden ország nemzeti adottságait, illetve saját energiamixéhez való jogát tiszteletben tartják. 

Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatosan tárgyalásban van az Európai Bizottsággal. Az olajembargót, az orosz fosszilis energiahordozókról történő európai leválást nemcsak rövid távon, de közép- és hosszú távon is ki kell gondolni – tette hozzá.

(MTI)

Nyitókép: Varga Judit (Facebook)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kivancsijani
2022. május 23. 22:01
Én Fidesz szavazó vagyok, de akkor is szeretném látni a puncinyalos videókat Juditról - már ha vannak... :-)
Pierre
2022. május 23. 21:55
hazudsz, Stasi-kurva.
LancelotDuLac
2022. május 23. 20:13
Ki kell lépni bogaram - és akkor nem kötelező a jogállamisággal bíbelődni - ha egyáltalán tudod mi az.
lyon
2022. május 23. 17:32
Az Olaj- és Gáz témához a hozzáállást nem lenne szabad megváltoztatni. Nem lenne szabad engedni semmit az érdekeinkből. Az viszont oké, hogy legyenek esetlegesen még plusz alternatívák is. De az Orosz Gáz- és Olaj importunkat meg kell tartani amíg csak elérhető. A Paks II -t is meg kell csinálni minél hamarabb, annál jobb. Ez a mi fontos érdekünk. Tessék a Lengyelek most kapkodják a fejüket, kezdenek követelődzni a Dánoktól, pedig semmi közük hozzá mert a Lengyelek csak vevők elvileg és már azt is meg akarják szabni, hogy ők is kapjanak a Dánok saját nyereségéből....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!