Putyin szerint a távozó nyugati cégek lehetőséget jelentenek

2023. március 16. 18:42

Az orosz elnök hazája leggazdagabb embereinek adott tanácsot az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.

2023. március 16. 18:42
null

Hazai beruházásra biztatta az orosz tőkét Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, az Oroszországi Gyáriparosok és Vállalkozók Szövetségének kongresszusán.

Putyin szerint az orosz vállalkozóknak nem szabad kihagyniuk a lehetőséget,

hogy betöltsék a távozó nyugati cégek által hátrahagyott réseket, amíg meggondolják magukat és vissza akarnak majd jönni. Hangoztatta: azokról a vállalkozókról, aki az országban maradtak, kiderült, hogy okosabbak, energikusabbak és hatékonyabbak, mint azok, akik elmentek, és Oroszország rosszakaróinak adnak tanácsot.

Az elnök elmondta: Oroszország gazdasága új modell szerint kezd fejlődni, a pozitív tendenciák egyre nagyobb lendületet vesznek. Rámutatott, hogy 2023-ban az inflációs cél – március végén 4 százalék körüli várható – alacsonyabb, mint az eurózóna országaiban, ahol megfogalmazása szerint egyre csak az orosz összeomlást várják.

Putyin hangsúlyozta: sikerült kompenzálni a nyugati piacok bezárását, és összességében

Oroszország külkereskedelmi forgalma tavaly több mint 8 százalékkal nőtt.

A kereskedelmi többlet 2022-ben 332 milliárd dollár volt. Jelezte: a második negyedévben már GDP-növekedés várható a tavalyi 2,1 százalékos csökkenést követően. 

Az elnök méltatta az állam és az az üzleti világ közötti párbeszéd folyamatoságát, valamint a gyáriparosok és vállalkozók hozzájárulását az ország gazdasági fejlődéséhez.

(MTI)

***

Nyitókép: MIKHAIL KLIMENTYEV / SPUTNIK / SPUTNIK VIA AFP

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-Zsolt-
2023. március 16. 19:39
Az infláció mindenesetre a magyar hatoda. 🤣🤣🤣
deven
2023. március 16. 19:38
felment az olaj és a gáz ára a többlet nem mikrocsipből vagy laptopból van ladát sem sokat adhattak el külföldre orosz vállalkozó sarló meg kalapács ennek is velejében van a hazugság meg a ferdítés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!