„A németek bestiális, barbár és kegyetlen módon gyilkolták a zsidókat” – így emlékezett a gettófelkelésről Morawiecki

2023. április 19. 12:27

Lengyelország 497 ezer 800 milliárd forintnak megfelelő zlotyra becsüli a német megszállás okozta háborús károkat.

2023. április 19. 12:27
null

A 80 évvel ezelőtt kirobbant varsói gettófelkelés zsidó harcosainak és az őket támogató földalatti lengyel Honi Hadsereg (AK) katonáinak hősiességét méltatta szerdán  Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

A felkelés évfordulója alkalmából Morawiecki Varsóban megkoszorúzta a Honi Hadsereg katonáinak belvárosi emléktábláját, majd beszédében hangsúlyozta: számára az a két zászló – a lengyel és a zsidó – jelképezi a varsói gettófelkelést, amely 1943 áprilisában egy ideig a gettó fala felett lobogott.

 – jelentette ki a kormányfő, utalva a német erők többszörös túlerejére.

A megsemmisítésre szánt gettó „kétségbeesett kiáltását” meghallották a Honi Hadsereg katonái, a lengyel földalatti állam és a londoni emigráns lengyel kormány is - mondta. A zsidók a lengyel társadalom szerves részét képezték, ezért a lengyel felkelők természetes módon segítették zsidó honfitársaik egyenlőtlen harcát – magyarázta.

Hangsúlyozta:

a németek bestiális, barbár és kegyetlen módon gyilkolták a zsidókat.

A gettófelkelés napjairól szóló igazságnak része a Honi Hadsereg hősiessége is, amit tudatosítania kell a mai világnak – húzta alá. „A jobb élet és a jobb világ alapját az igazság és a jóvátétel kell, hogy képezze” – jelentette ki Morawiecki.

A harcokban mintegy 14 ezer ember halt meg 

A varsói gettót a megszálló náci németek 1940-ben létesítették. Mintegy félmillió lakójának 80 százalékát 1942 júliusa és szeptembere között a treblinkai náci német megsemmisítő táborba szállították. A deportálások során, valamint a gázkamrákban becslések szerint mintegy 300 ezer ember vesztette életét. A gettóban nagyjából 60 ezer zsidó maradt, a németek 1943. április 19-ére tervezték a negyed végső felszámolásának elindítását. 

Az akciót megelőzően a gettóban felkelés tört ki, amelyet a németek végül levertek. A harcokban mintegy 14 ezer felkelő halt meg, a városrészt a németek földig rombolták.

A gettó összes halálos áldozatának számát hozzávetőleg 400 ezerre becsülik.

A szerda délben kezdődő központi évfordulós megemlékezéseken részt vesz Jichák Hercog izraeli és Frank-Walter Steinmeier német elnök is.

Piotr Glinski kulturális és örökségvédelmi miniszter szerdán átadta a német elnöknek a második világháborús német megszállás lengyel veszteségeiről szóló jelentést, valamint a lengyel kulturális örökségben elszenvedett károkról szóló kiadványt is – közölte a tárca a Twitter-oldalán. Lengyelország 6200 milliárd zlotyra (497 ezer 800 milliárd forint) becsüli a német megszállás okozta háborús károkat.

A lengyel miniszterelnök vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:

(MTI)

Nyitókép: Mateusz Morawiecki Facebook-oldala

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2023. április 20. 09:57
Jól összekutyulta a varsói gettófelelést a Honi Hadsereggel és a varsói felkeléssel. Gusztustalan történelemhamisítás.
sorivo4
2023. április 19. 20:41
Magyarország ennek az alapjait vetette el. Amíg az USA le nem rombolta.
sorivo4
2023. április 19. 20:29
Forduljanak el mindenkitől. Ez jó így. De közvetítsenek. Minden áramolhasson át rajtuk. Az oroszokat a kereskedelemmel lehet megszelídíteni. Ha elzárják őket attól, azzal csak háborút gerjesztenek. Még nagyobbat. Akkor mindent le fognak tarolni, és legelőször Lengyelországot. Egy ellenséget azzal lehet féken tartani, ha megnyitjuk előtte a kereskedelmi útvonalakat. Nem pedig lezárjuk. Ha érdekeltté válik annak fenntartásában, nem fog támadni.
sorivo4
2023. április 19. 20:18
Egyszerre fordulnak el kelettől és nyugattól is. Ez volt a történelmi hibájuk, amiért szendvicsbe kerültek 1939 szeptember 11-én. Ne forduljanak el egyiktől sem, de ne is legyenek az ellenségeik. Ez a tanulság a történelmükből. Egyszerre legyenek mindkét állam ugyan olyan barátai és közvetítői, miközben függetlenek maradnak és prosperálnak ebből. Egy államot akkor nem fognak megtámadni, ha többet veszítenének a kereskedelmi útvonalak felbomlásával, mint a háború lehetséges szerzeményével. Ez ugyanúgy Ukrajna egyetlen lehetséges jövője is, mint Lengyelországé. Oroszország akkor nem fog támadni, ha nem érdeke. És egy együttműködő Ukrajnával és Lengyelországgal nem lesz érdeke. Többet veszítene vele, mint amennyit ér.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!