Kedvezően alakult a külkereskedelmi egyenleg januárban is

2023. március 10. 09:59

Nem csak a decemberi, de a januári külkereskedelmi forgalom is kedvezően alakult a KSH friss adatai szerint.

2023. március 10. 09:59
null

Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője

December után a januári külkereskedelmi forgalom is kedvezően alakult az előzetes adatok szerint. A külkereskedelmi egyenleg az előző év azonos időszakához képest 78 millió euróval javult, ezzel együtt is 165 millió eurós hiányt mutatott. 

A deficit mérséklődésének oka, hogy amíg az export értéke 14,6 százalékkal nőtt egy év alatt, addig az import 13,6 százalékkal. A Makronóm Intézet makrogazdasági elemzője aláhúzza: fontos viszont, hogy ezek csupán értékindexek, a külkereskedelmi termékforgalom volumenére vonatkozó adatot csak a második becslés keretében közöl majd a KSH, amelyből megtudhatjuk, hogyan változott a cserearány az idei év elején. 

Mit vár a szakértő a következő hónapoktól?

„Az év elején a külkereskedelmi termékforgalom javulására számítunk. Az import a fogyasztás visszaesése és a beruházások mérséklődése miatt csökkenhet, míg az export a korábbi évek beruházásainak termőre fordulása miatt bővülhet, ennek eredményeként pedig a nettó export lehet a növekedés motorja” – fejti ki Molnár Dániel.

A külkereskedelmi egyenleg javítására és az exporttevékenység fokozására azért is szükség van, mert az energiaárak elszabadulása kedvezőtlenül érintette hazánk folyó fizetési mérleg egyenlegét, amely hozzájárult az árfolyam gyengüléséhez és azon keresztül az infláció fokozódásához a múlt évben. 

Forrás: KSH 2023.03.10.


A KSH friss adatai részletesen

– 2023 januárjában az export euróban számított értéke 15, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakánál.

– A termék-külkereskedelmi egyenleg 78 millió euróval javult.

– Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 7,3, az importoldalon 7,2 százalékkal emelkedett.

– 2023 januárjában a kivitel értéke 12 milliárd 6 millió eurót (4770 milliárd forintot), a behozatalé 12 milliárd 171 millió eurót (4844 milliárd forintot) tett ki.

– A termék-külkereskedelmi hiány 165 millió euró (74 milliárd forint) volt.

– A kivitel 78 százalékát, a behozatal 67 százalékát az EU tagállamaival (EU27_2020) bonyolítottuk le.

– 2023. januárban az egy évvel korábbihoz képest az export euróban számított értéke 15, az importé 14 százalékkal nőtt.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2023. március 11. 15:09
nem azt mondanám, h kedvezően alakult, inkább csak picit kevésbé szar...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!