Dráma az Anfielden, Szoboszlai sem tudott segíteni a fásult Liverpoolon
2024. április 11. 22:49
Tartalékos összeállításban küldte pályára a csapatát az Atalanta ellen Jürgen Klopp, a magyar középpályás és Mohamed Szalah is csak a kispadon kezdett, de a második félidőben szükség volt rájuk. Fájó vereség lett a vége.
2024. április 11. 22:49
7 p
0
15
37
Mentés
Nyitókép: Facebook/Liverpool FC
***
Eddig tükörsima útja volt a Vörösöknek a nemzetközi porondon: a csoportkört félgőzzel és két vereséggel is az élen zárták, a nyolcaddöntőben átgázoltak a Sparta Prahán (5-1, 6-1). A csehek ellen Szoboszlai Dominik mindkét meccsen betalált. A negyeddöntőben komolyabb ellenállásra számíthatott Jürgen Klopp csapata, amely az éveken keresztül a Bajnokok Ligájában edződött, jelenleg Olaszországban a 7. Atalantát fogadta.
Továbbra is az angol bajnokságot tekinti első számú küldetésének a Liverpool, amely a Ligakupa megnyerése és az FA Kupától való búcsú után célba vette az Európa Liga-trófea elhódítását. A sorozatban megszokott módon ezúttal is „felforgatott” csapatot küldött pályára az Anfielden Jürgen Klopp:
Kelleher – Gomez, van Dijk, Konate, Cimikasz – Endo, Mac Allister, Jones, Gakpo, Elliott – Nunez.
Az alapemberek közül Diaz, Szoboszlai és Szalah is pihenőt kapott. Azért nem ülhettek hátradőlve, mert – szükség esetén – a második félidőben számíthattak játéklehetőségre, az elején pedig azt láthatták, hogy van Dijk hibája után Pasalics került ziccerbe. A horvát 7 méteres lövése a vetődő liverpooli kapus, Kelleher fejéről pattant szögletre kisebbfajta csodával határos módon... Az sem mindennapos eset volt, amikor a 25. percben Harvey Elliott csavart a tizenhatos jobb csücskétől ballal a hosszú sarok felé: a labda a lécről a jobb oldali kapufára, s onnan kifelé pattant.
A 38. percben potyaízű góllal szerzett vezetést a vendégcsapat: formás jobb oldali akció után
az érkező Scamacca 12 méterről eltörte a labdát, amely a balra vetődő, mellé nyúló Kelleher hóna alatt a kapuba pattant, 0-1.
Kellett a vérfrissítés, nem is hezitált a Liverpool nyáron távozó menedzsere, aki hármas (!) cseréről döntött: a Szoboszlai – Szalah – Robertson triót küldte be a Jones – Elliott – Cimikasz hármas helyére. A 23 éves magyar nem pazarolta az időt, záporoztak a beadásai, egy lövése szögletre pattant az olasz csapat védőiről. Szalah közeli bombájába nem tudtak belelépni a vendégek, Musso kapus védett nagyot, majd Nunez lőtt fölé ígéretes helyzetből.
A kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat: a 60. percben elaludt, leállt az angol védelem,
egy jobbról jövő labdát Scamacca belsőzött 10 méterről a kapu jobb oldalába, 0-2.
A 15-szoros olasz válogatott támadó a hetedik EL-meccsén ötödször volt eredményes.
Erőlködött, de nem volt átütőerő a házigazdában, ráadásul több játékosa kifejezetten gyengén teljesített. A füttykoncert ennek és az időt olaszosan húzó Atalantának szólt. A 79. percben rezdült a háló, de Salah lesről talált be. Bezzeg a bergamóiak szabályos gólt értek el: a 83. percben Szoboszlai eladott labdájából indult az ellenfél, Kelleher még nagyot mentett, a kipattanót Pasalics bepasszolta, 0-3. Ezzel végleg eldőlt, hogy
tetemes hátrányba került, s 34 veretlenül megvívott mérkőzés után kapitulált az Anfielden a Liverpool!
Legutóbb 2023 februárja után kapitulált az Anfielden Jürgen Klopp csapata, s ha nem jut tovább, ez volt a német edző utolsó hazai nemzetközi fellépése...
A végeredmény az Európa Liga negyeddöntő első mérkőzésén: Liverpool – Atalanta 0-3
A visszavágót jövő csütörtökön rendezik Bergamóban. A látottak alapján csoda kellene az angol sztárcsapattól, hogy megfordítsa a párharcot.
Vasárnap délután egy korszak lezárul Liverpoolban, közel kilenc év után távozik Jürgen Klopp a Vörösöktől. A Wolverhampton elleni meccs biztosan érzelmekkel teli lesz mindenki számára.
Bocsák Bence szerint az elmúlt három Eb-t tekintve a magyar válogatott most lehet a legmagabiztosabb. Nagyinterjú a nemzeti csapatról, a magyar foci angliai megítéléséről, leendő topjátékosainkról és a transzferguru érdeklődéséről.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Leonore Gewessler energiaügyi miniszter a történelmi kudarcokról és a Gazprommal kötött átláthatatlan ügyletekről is beszélt a Zeit Online-nak.
p
0
2
178
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 37 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illibero-2
2024. április 12. 09:26
Ha Szoboszlai az eladott labda után teljes erővel rohant volna a kapu felé, a gólt meg tudta volna akadályozni. Ehelyett megtorpant, és álló helyzetből nézte, ahogy az ötösnél az olasz elé pattan a labda. Ez volt a második nagy hibája fél percen belül.
a végén még kiderül, hogy Szoboszlai is csak egy túlárazott, középszerű játékos, nem pedig egy penge, ahogy a Mandiner fél óránként megjelenő Szoboszlais cikkei harsogják?