A magyar Alkotmánybíróság haláltusája

2012. július 17. 21:34

A bírák kényszernyugdíjazása tehát megvalósulhat, az Ab valójában nem akadályozta meg a bírói függetlenség csorbítását.

2012. július 17. 21:34
Szabó Máté Dániel, Somody Bernadette
hvg.hu

„Látszólag az Ab szembeszállt a kétharmaddal, és megvédte az igazságszolgáltatást a kormányzattól, amely mindent megtesz azért, hogy még a független bíróságokat is maga alá gyűrje. Valójában azonban a határozat nem eredményezi azt, hogy a már felmentett bírák visszakerülnének eredeti pozíciójukba. A helyükön és ügyeikben továbbra is azok ítélkeznek majd, akik az utóbbi hónapokban a helyükre kerültek. De nemcsak a több mint kétszáz bíró konkrét esetében eredménytelen az AB döntése, hanem azt sem éri el, hogy a jövőben ne lehessen bírákat idő előtt a pozíciójukból elmozdítani. Marad a bírák nyugdíjazásának rendszere, mondta Orbán, és az AB döntésétől tényleg maradhat is, legfeljebb a törvényi rendelkezések szövegén kell egy kicsit a kormányzatnak farigcsálnia.


És még ez a döntés is épphogy megszületett: a tizennégy ítélkező alkotmánybíróból heten nem értettek egyet vele; szavazategyenlőség mellett az elnök szavazata döntött. (...)

A bírák kényszernyugdíjazása tehát megvalósulhat, az Ab valójában nem akadályozta meg a bírói függetlenség csorbítását. Mégis: a határozat azt a téves látszatot kelti, mintha működnének az alkotmányvédelem intézményei. Miközben pedig ezzel hamis látszattal áltatjuk magunkat, nem vesszük észre, hogy az alkotmánybíráskodás lassan elenyészik.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2012. július 18. 11:00
Gondoljatok az öreg bíróra,akit megtapsoltak a Cozma ügyben a gyilkosok rokonai!
Zokni
2012. július 18. 10:14
Nem olvastam az eredeti indoklást, de ha az "érdemi" indokok nincsenek eléggé megalapozva, akkor Szerzőknek igazuk van. Természetesen nem szabadna megszüntetni a Testületet, mert annál nehezebb lenne visszaállítani egyszer, de immár más eszközt kell keresni a nyált, meg egyebet csorgató, vakon támolygó, ballonkabátot lobogtató és üres lyukakat kereső, egyfolytában üvöltő - "mindent és mindenkit meghágok" - Orbán-hatalom megtörésére.
öszödibeszéd
2012. július 18. 09:46
Mi ez a fene nagy gerontofóbia a bírák kapcsán? Elmennek nyugdíjba, aztán jönnek helyettük a szellemileg fitt, korszerűen képzett fiatalok. Erről miért nem beszél senki. /A negyvenes rendőr meg miért azt tartja kényszernek, ha nem nyugdíjazzák???/
cutcopy
2012. július 18. 09:10
"az Ab valójában nem akadályozta meg a bírói függetlenség csorbítását" Jaj hagyjuk már ezt az ócska dumát, hogy bírói függetlenség életkortól függ..)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!