Kicsit billeg, megtámasztják

2012. december 29. 11:29

Egyrészt lesz itt majd még probléma, másrészt tartalmi kérdésről lesz szó.

2012. december 29. 11:29
Alkotmányjogászok
Így írnánk mi

„Az alkotmányos elvi jelentősége azonban természetesen jelentős a döntésnek: sok szempontból fontos, hogy nem két, számos ponton ellentétes és eltérő szerkezetű dokumentum alkotja majd a magyar alkotmányt. Ennek ezekben az ínséges időkben még akkor is örülni kell, ha amúgy az eddig alkalmazott megoldás szinte már hiányozni is fog majd, mivel az tökéletes lenyomata volt a kétharmados kormánytöbbség államszervezési megoldásait jellemző esetlegességnek és ellentmondásosságnak.

A másik fontos fejlemény pedig az, hogy az AB megteremtette az átmeneti szabályok beillesztésének tartalmi felülvizsgálatára a saját hatáskörét. (...)

Nem hisszük, hogy bárkiben komolyan felmerült volna, hogy ezt a döntést ne követné újabb alkotmánymódosítás. »Nem okoz problémát az Alaptörvény módosítása« – mondja Szájer József. Arra a kérdésre, hogy egy-az-egyben átteszik-e az alaptörvény törzsszövegébe a most megsemmisített rendelkezéseket, az a kormánypárti válasz, hogy »átvizsgálják a helyzetet és formai szempontok alapján mérlegelve fogják összeállítani a módosító javaslatukat«. Szerintünk viszont egyrészt lesz itt majd még probléma, másrészt tartalmi kérdésről lesz szó, hisz az eddig különösebb elvi igény nélkül összedobált, egy-egy korábbi döntést alkotmányossá tenni hivatott rendelkezéseket így kénytelen lesz az alkotmányozó beilleszteni az Alaptörvény szövetébe. Ez pedig egyrészt – minthogy azok nemegyszer több alkotmányos rendelkezésbe is beleakadnak – nem is olyan egyszerű, másrészt a legalapvetőbb alkotmányos elveket sértő megoldásoknál viszont kifejezetten hentesmunka.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2012. december 30. 21:39
Félidő van, a hazai csapat vezet 5:3 ra és vannak még cserejátékosai, vaszeg megnyeri a meccset.
Ászok
2012. december 30. 12:15
Tudom, hogy véleményt alkotni ebben a kérdésben legalább jogérzékenységre van szükség. Képzett jogásznak pedig a kormány ilyetén megnyilvánulásai egyszerüen felháborítóak. Meglepve tapassztalom, hogy kormánypárti jogászok ehhez a nevüket adják. Kérem ez minősíthetetlen és az általános jogelvek alapján bármiféle vitára alkalmatlanok.Ezzel a felkészültséggel az első éves rómaijog-i vizsgán sem mennek át. Szégyeljék magukat. Vegyék tudomásul, hogy a jogász társadalom ezt nem felejti el.
bini
2012. december 29. 17:26
Azért azt ne feledjük, hogy az AB az utobbi ídőben az alaptörvény életbe lépése óta, mintha sok esetben nem vette volna észre és ott folytatja ahol abbahagyta és felemás modon nem az érvényes alaptörvényt veszi fígyelembe, hanem a korábbi alkotmányra hivatkozva indokol, holott az nem hatájos. Úgy döntögetnek a régi tagok, mintha mi sem történt volna. Nem alkalmazkodnak az új szabályozáshoz. Ezért úgy néz ki, mintha két alkotmány lenne egyszerre érvényben, ami elég érdekes gyakorlatot hozott. Előfordul egy egy esetnél, hogy az indoklás hol az új, hol a régi alkotmány szerint történe. Ennek a legszembetünöbb példája volt a családjogi törvény, valamint a mostani döntés is. A hajléktalan ügyről már nem is beszélek. Igaz, hogy többségi döntés van, de azért az elárul valamit, hogy hol döntetlen és elnőki döntést hoznak, hol egyfős többség alakul ki a 15 fős testületben. Azért úgy gondolom, hogy nem az alaptörvénnyel van baj, hanem szemléletbeli és beidegzödésekről. Az AB régi tagjai nem tudnak leszokni a korábbi gyakorlatukról és átcsusznak olyan hatalmi ágakba ahol nincs keresni valójuk, valamint képtelenek az új alaptörvény szellemiségét elfogadni és azt az értékrendet mely az alaptörvény preambuluma rögzit mely adja a zsinormértéket. Lehet, hogy ez nem is tudatos, de mindenesetre ez okoz sok problémát, ami addig fog eltartani mig fokozatosan a régi AB tagjai le nem cserélödnek, mivel nem tudnak elvonatkoztattni egy korábbi jogértelmezéstől(láthatatlan alkotmány) ami egy tág értelmezést hagyott és saját szájiz szerinti indoklást. Ha akarom vemhes, ha akarom nem. Mivel a mostani hatályos nagyon is irott s ezzel nem tudnak mit kezdeni, s ebből adódik az, hogy külömbféle kifogással tartalmi vizsgálat nélkül semmisitenek meg paszusokat és törvényhelyeket. Én emlékszem korábban volt olyan eset, hogy két település fordult az AB-hez ugyanazon panasszal. Az egyik esetben elutasitották a másik esetben helybehagyták. Na ilyen esetekből volt több is és az érdekessége az volt, hogy minden esetben a társadalom igazság érzetével szemben foglaltak állást. Ezeket az eseteket probálta az új alaptörvény kiküszöbölni a részletes irott törvényekkel és az átmeneti alaptörvényhez rendelt, valamint a 2/3 os törvényekkel. Most ezeket probálja kiherélni az AB egyes birái. Egyet tudni kell az AB az nem biróság, de úgy probál viselkedni mintha az lenne a korábbi gyakorlatnak megfelelően. Az ídő elteltével majd kialakul és bejáratodik az új alaptörvény és ezek az "átmeneti" problémák is megoldódik. Én ezt nem tartom nagy tragédiának, hísz nem "Istenek" ülnek ott, hanem hús-vér emberek a maguk szubjektiv itéleteikkal.
laci0011
2012. december 29. 16:53
Hol lehetnek a rezsimszolgák?Már a központ sem tud mit kezdeni a való világgal?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!