Újabb kori igazságtétel

2013. október 03. 07:41

Az Alkotmánybíróság kedden nyilvánosságra hozott határozata szerint nem ellentétes az alaptörvénnyel a 2006-os ügyek felülvizsgálatát lehetővé tévő semmisségi jogszabály.

2013. október 03. 07:41
Kulcsár Anna
MNO

„A hazai közvélemény minden bizonnyal megelégedéssel fogadta az Alkotmánybíróság (AB) legutóbbi döntését. A testület kedden nyilvánosságra hozott határozata szerint nem ellentétes az alaptörvénnyel a 2006-os ügyek felülvizsgálatát lehetővé tévő semmisségi jogszabály. A két és fél évvel ezelőtt elfogadott rendelkezések egyébként azt a feladatot rótták a bíróságokra: 2011. október 23-ig tekintsék át a 2006. szeptember 18. és október 24. között hozott ítéleteiket, s ha a döntés kizárólag rendőri jelentésen és tanúvallomáson alapult, semmisítsék meg.

Szomorú, de a felülvizsgálat eddig elmaradt. A semmisségi jogszabály tervezetét kidolgozó Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró erről azt mondja: a bírák elszabotálták a törvény végrehajtását. A Pesti Központi Kerületi Bíróság húsz érintett bírája mindenesetre kitért a feladat elől. Nyomban az Alkotmánybírósághoz fordultak, és a semmisségi törvény megsemmisítését kérték. A döntésig 22 ügyben felfüggesztették az eljárást, néhány indítványt pedig elutasítottak. Összesen egy alkalommal állapították meg a korábbi ítélet semmisségét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. október 03. 10:25
A fideszes alaptörvénybíróság hogy is dönthetne másként??
balint60
2013. október 03. 09:01
A korrekt hír: a semmisségi törvény nem ellentétes az alkotmányosságból csúfot űző granitszilárdságúval. Magyarán; ha az orbáni önkény alaptörvénybe foglalja, hogy a Nap forog a Föld körül, szegény Gallilei hiába fordulna a AB-hoz. Ennyit ér ez az egész cinikus győzelmi jelentés.
Berecskereki
2013. október 03. 08:44
Az AB közleménye a témával kapcsolatban: http://www.mkab.hu/sajto/kozlemenyek/a-2006-oszi-tomegoszlatasokkal-osszefuggo-elitelesek-semmisse-nyilvanitasanak-vizsgalatarol Az AB határozata itt olvasható: http://www.mkab.hu/download.php?h=572
Diner Man
2013. október 03. 08:13
Csakhogy a cikk által hivatkozott hírt a mandiner nem tette közzé. Ma már egyszerűbb ha a népszavát vagy a galamust olvasom, mint hogy a mandinert. S mivel azokat nem akarom olvasni, a mandinert is elküldöm a jó b. f-ba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!