Bíráskodás korhatárral és korhatár nélkül

2013. november 06. 09:35

A múlt héten benyújtott törvénymódosítási csomag részeként eltörölnék – pontosabban jelentősen enyhítenék – a 70 éves korhatárt az Alkotmánybíróság tagjai esetében.

2013. november 06. 09:35
Balogh Ákos Gergely
Mandiner

Török Gábor vetette fel néhány hete, hogy az Alkotmánybíróság 2010 óta megválasztott tagjai közül hárman is betöltik a 70 éves kort a következő ciklusban, s ezzel lejár a mandátumuk. „Egyrészt ennyit a hosszú távú bebetonozásról, másrészt pedig, ha nem lesz jövőre senkinek kétharmada, érdekes lesz az új tagok megválasztása...” – írta.

Nem kellett sokat várni, hogy megismerhessük a kormány álláspontját a kérdésben: a múlt héten benyújtott törvénymódosítási csomag részeként eltörölnék – pontosabban jelentősen enyhítenék – a 70 éves korhatárt az Alkotmánybíróság tagjai esetében. Ha ebben a formában fogadják el a javaslatot, akkor a jövőben csak a megválasztásakor kell 70 évesnél fiatalabbnak lennie az alkotmánybíráknak, ha megbízatásuk során töltik be a hetvenet, akkor hivatalban maradhatnak.

Hogy a kormány miért érzi szükségesnek ezt a változtatást, az egyáltalán nem derül ki az előterjesztés indoklásából: „Az Alaptörvény ötödik módosítása miatt az Alkotmánybíróságról szóló törvényben szükséges terminológiai változtatások és hivatkozás-pontosítások mellett a rendelkezés az Alkotmánybíróság tagjainak Alaptörvényben foglalt megbízatási idejét korlátozó rendelkezést helyezi hatályon kívül, valamint olyan alkalmazási szabályt ad, amely az új rendelkezést a megbízatásukat töltő alkotmánybírákra is alkalmazni rendeli. Ezzel párhuzamosan a rendelkezés az alkotmánybírává való megválasztás feltételévé teszi, hogy a jelölt a 70. életévét még ne töltse be.

Nehéz is lesz megindokolni, hiszen a kormány eddig éppen ellenkező irányban módosította a bíráskodás korhatárát. Előbb azonnali hatállyal csökkentette azt 70-ről 65 évre (ez később alkotmányellenesnek bizonyult), majd fokozatosan. Ráadásul a hírek szerint az alkotmánybírói korhatár liberalizálásával egy időben az egyetemi oktatók esetében is bevezetnék a 70 éves nyugdíjkorhatárt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2014. február 24. 22:42
fenti neked
trespass
2014. február 24. 22:42
"ha ott az életfogytig tartó kinevezés belefér az ő demokráciájukba, akkor talán itt sem a nácizmus netovábbja." Nem. De tegyük hozzá, hogy ott ezzel párhuzamosan nem zavarják el nyugdíjba az egyéb bírákat, egyetemi oktatókat, stb.
cutcopy
2013. november 19. 20:52
Valóban, Fletó idejében nem volt idő ilyen technikai problémák figyelésére mint hogy milyen idősek a bírák, mert minden figyelmet az vont el, hogy melyik hónapban mennyivel emelik a gázárakat és hogy merre lehet közlekedni a városban hogy ne verjenek agyon a rendőrök..
=nessuno=
2013. november 11. 23:06
Ilyen ország nincs. :((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!