Nem kattant még a bilincs Tarsoly Csaba kezén

2015. március 25. 08:55

Tudjuk, hogy Szijjártó összejátszott a Questorral, hisz a csőd előtt két órával vette ki a Külügyminisztérium pénzét a cégből.

2015. március 25. 08:55
Juhász Péter
Facebook

Tudjuk, hogy Matolcsy Nemzeti Bankja asszisztált a csaláshoz, hisz bár engedélyeket sorra kiadott, egy óra alatt megtalálta a 150 milliárdos hiányt az öncsőd állítólagos bejelentésének napján.

Tudjuk, hogy a Questor hazudott az öncsődöt illetően, és csak 10 nappal később jelentette be, március 19-én.

Tudjuk, hogy a Fidesz pénzkezelő cége volt, hisz ők vezényelték le a keleti nyitást.

Tudjuk, hogy Orbán barátja Tarsoly, hisz ő volt legnagyobb győri támogatója, eszement stadionépítési hóbortjának helyi finanszírozója.

Tudjuk, hogy Szijjártó összejátszott a Questorral, hisz a csőd előtt két órával vette ki a Külügyminisztérium pénzét a cégből.

Tudjuk, hogy a Questor éppen úgy működött, mint a Fidesz. Csalással elvette a keményen dolgozó kisemberek pénzét, és kiosztotta saját köreinek.

Tudjuk, hogy Tarsoly Csabát még ki sem hallgatta a rendőrség. Pedig tudjuk, hogy most már egy munkanélküli közmunkásra bízták a cégvezetést, hogy kibújjanak a felelősség alól.

Meddig tűrjük még ezt?

Meddig tűrjük, hogy a Fidesz különböző módszerekkel kifosszon bennünket?

Azonnali vizsgálatot követelünk!

Orbán álljon ki, és adjon magyarázatot magyarok millióinak, hogyan fordulhat elő ez a vezetése alatt!

Ha egyetértesz, oszd meg ezt a képet!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Semmitmondó
2015. március 26. 00:26
Áldja meg az Isten Orgován Bélát! Meg aki kitalálta... http://semmit-mondo.blog.hu/2015/03/26/aldja_meg_az_isten_orgovan_belat_meg_aki_kitalalta
tas0125
2015. március 25. 18:20
Te, narkós fiú biztos voltam, hogy te mindjárt itt leszel a nem szimpatikus fotogén fejeddel. Cél előtt, téged a barát társaid fogják nem kinyírni, egyszer csak elfelejtenek. Ezt a nyomakodó típust minél hamarabb leépítik.
dudly55
2015. március 25. 18:02
Ráhullt a fideszesek fejére a szar, de még mindig a szocialisták a hibásak. Érti ezt valaki?
Vadjoe
2015. március 25. 17:39
Ez hülye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!