Érinthetetlen emberek

2015. június 16. 16:59

A gazdasági bűncselekmények közös nevezője, hogy a bizonyítékként értékelhető dokumentumokat általában nem azok a személyek írják alá, akik a csalások haszonélvezői. Ők jogilag ártatlanok.

2015. június 16. 16:59
Szabó Anna
Magyar Nemzet

„Szabadon járhat-kelhet és tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal élheti életét a másfél évtizedre visszanyúló, 120 ezer ügyfelet érintő, százmilliárd forintos csalássorozatot elkövető Buda-Cash Brókerház alapítója, egyben korábbi tulajdonos-igazgatója. (...)

A Buda-Casht alapító P. úr ártatlanságánál talán csak egy felháborítóbb eset található a közelmúltból. A tíz ember halálát, több település tönkretételét okozó vörösiszap-katasztrófáért felelős Mal Zrt. korábbi tulajdonosát és vezetőjét, T. Lajost sem látjuk a vádlottak padján az évek óta húzódó büntetőperben. Ezek szerint ő sem tudott semmiről, sem a zagytárazó túlterheléséről, sem a műszaki problémákról. P. Zoltánnal közös vonásuk, hogy mindketten a leggazdagabb magyarok köréhez tartoznak. A Buda-Cash alapítója a 33. helyen végzett tavaly, sőt, 2013–14-ben (az ügyfelek szegényedése közben) még egymilliárd forinttal gyarapította is a vagyonát. T. Lajos a katasztrófa idején szintén az egyik legtehetősebb üzletembernek számított 145 millió euróra becsült vagyonával, ennek ellenére az áldozatoknak megalázóan kevés, mindössze 110 ezer eurót ajánlott fel a Mal Zrt., amely az első napokban arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a rozsdavörös massza nem mérgező.

P. Zoltán és T. Lajos neve mellé tehetjük a néhány millió forintra büntetett Princz Gábort, a Postabank volt elnök-vezérigazgatóját, továbbá alelnökeit, akik fejenként másfél milliós pénzbüntetéssel megúszták az államnak több tízmilliárdba került viszszaélést. A több mint egy évtizede húzódó K&H-botrány egyik főszereplője, Rejtő E. Tibor, a bank volt vezérigazgatója is idesorolható: ő azt állította, »ártatlanul áll a bíróság előtt«, sőt elérzékenyült vallomástétel közben, fel is mentették. Legújabb tagja a listának Kocsis István, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója (a Tocsik-ügy idején az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezére, később, a BKV-botrányok idején a közlekedési vállalat vezérigazgatója), akit épp a napokban mentett fel a bíróság hűtlen kezelés vádja alól.

A hárommilliárd forintos kárt okozó ügyben Kocsis úr felesége kapott enyhe büntetést orgazdaság és folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt. Kocsis úr ezek szerint sem férjként, sem felesége üzleti partnereként nem tudott a visszaélésekről… Mellesleg az OTP-nél landolt, ahol az igazgatóság külső tagjaként hasznosította széles tudását, jelenleg egy másik kereskedelmi bankot vezet. (Ha már OTP: Benedek Fülöp volt szocialista agrárállamtitkár ma a bank egyik vezetője, holott jogerősen elítélt személy.)

A gazdasági bűncselekmények közös nevezője, hogy a bizonyítékként értékelhető dokumentumokat általában nem azok a személyek írják alá, akik a csalások haszonélvezői. Ők jogilag ártatlanok – ám a közvélemény szemében mégis bűnösök maradhatnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. június 17. 12:37
A privatizáció jó időben, jó helyen gazdagodó bennfenteseivel kezdődött a saját zsebre dolgozás, bűnszövetkezetben, a rendszerváltás. Ezután, a rendszerváltás nyilvános egyre otrombább polémiái alatt is folytatódott a rejtőzködő, politikusi szabadrablás, az olajos ügyletek már bizonyos eltakarni szánt esetek látványtervezései voltak. Bankkonszolidálások, külföldi kölcsönfelvételek, ezeknek szétterítése, a hallgatásért. Nem beszélni, hergelni kell, vagyonelkobzások, indokolt félreállítások törvény szerint. Milyen pénzmozgásokról nem tudnak a bankok? Akarat kell, nem műsor és szereplés. Megoldást kér az agyonadóztatott nép!
egyetmondok
2015. június 16. 19:30
Na jó, de hát azt azért lehet tudni,hogy Kocsis úr telefonregisztere nélkül nyélbe se lehetett volna ütni az új évezred legnagyszerűbb magyar üzletét,Paks II-t.
Nannyó
2015. június 16. 18:47
Ezt a cikket elolvasva pontosan úgy érzem magam, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Régen ezt úgy fogalmazták meg az emberek, hogy "nagykutya volt, ő nem fog a háló alá esni..." És ma sem esnek (védő)háló alá, benedekfülöp nagykutya az OTP-nél. Tíz ember haláláért meg nem felel senki. Szörnyű! Szóval, a magyar társadalom teljes hülyéneknézése és megalázása pont ugyanúgy zajlik, mint több évtizeddel ezelőtt.
balint60
2015. június 16. 18:46
A felsorolt esetek felháborítóak, ám semmiségek ahhoz képest, hogy a kormány olyan törvényeket gyárt sorozatban, amelyek "jogszerűvé" teszik az intézményesített lopást - a manyup pénzektől a trafikokon át a földbérletig. Nekünk valóban maffia-kormányunk van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!