Szanyi Tibor elárulta, mikor érezte meg az amerikaiak „illatát” Magyar Péter körül
Az MSZP korábbi alelnöke régi politikai tapasztalataira alapozva igyekezett megfejteni, mi vagy kik állnak Magyar Péter mögött.
Alternatíva ugyan lenne, de nincs hozzá elegendő erő.
„Hann Endrének, a Medián igazgatójának »Szigorúan EU-párti vagyok« címmel, a közelmúltban megjelent interjúja számos figyelemre méltó szempontot tartalmazott politikai életünk összefüggéseinek megértéséhez, a közéletünkben zajló folyamatok újraértelmezéséhez. Bizonyára sok vonatkozásban érdemes továbbgondolni a hazai közvélemény-kutatások ismert szakemberének a megállapításait, ezúttal azonban pusztán egy megjegyzésére reflektálok.
»Nagyon hiányolom – olvasom az interjúban -, hogy azok az egykori Fidesz-közeli értelmiségiek, akik szép halkan időnként összegyűlnek, vagy valamilyen szakfolyóirat publikációiban kritizálják a kormányt, sokkal láthatóbban jelen legyenek a mai magyar politikai életben.« Az idetartozó személyeket meg is nevezi: Sólyom László, Chikán Attila és Mellár Tamás. Majd sajnálkozva hozzáfűzi, hogy ők »nem képesek igazi alternatívaképző erőt felmutatni«. S hogy miért nem, azzal kapcsolatban Hann Endre találgatásokra hagyatkozik.
Az interjúban megfogalmazott hiányérzetet – azt gondolom – sokan osztják, de az okait mégsem a jelzett személyek óvatosságában, vagy egyéb gyengeségében kell keresnünk, hanem abban a nagyon egyszerű tényben, hogy ők elsősorban szakemberek és nem pártpolitikusok. A megkülönböztetés két vonatkozásban is hangsúlyos. Egyfelől a pártosodással szemben gyanakvó közvélekedés számára a szakmai tisztesség vonzó, másfelől az az egyik legáltalánosabban kifogásolt gyakorlat, hogy a politikai érdekkörök háttérbe szorítják a szakmai követelményeket.
De mivel a Hann Endre által említett és a hozzájuk hasonló kiváló szakembereknek nincs pártpolitikai hátterük, helyzetükből fakadóan nem is lehet annál nagyobb mozgásterük, mint amiről az interjúban olvashatunk. Ha megkérdezik őket, akkor elmondják a véleményüket, és olykor nagyobb terjedelmű publicisztikákban, tanulmányokban fejtik ki az álláspontjukat. Nem szubjektív okokból elégednek meg az alkalmi szereplésekkel, hanem – lássuk be! - a szervezeti háttér hiányában nincs lehetőségük arra, hogy a napi politikában tartósan és folyamatosan jelen legyenek, vagyis szakmai szempontjaikat érvényesíthessék a közélet mindennapjaiban. Véleményük a szakmai megalapozottság mértékétől függetlenül nem egyéb, mint tiszteletreméltó magánvélemény. S ezért nincs, nem is lehet alternatívaképző erejük.”