Az ember még mindig másképpen látja a saját boldogságát

2020. december 27. 19:58

Kígyózik erre, kígyózik arra, csak Isten kezéből nem fogadja el a valóban legjobbat, ahogyan ő azt eltervezte az idők kezdetén.

2020. december 27. 19:58
Gável András
Vasarnap.hu

„Az ember viszont még mindig másképpen látja a saját boldogságát. Kígyózik erre, kígyózik arra, csak Isten kezéből nem fogadja el a valóban legjobbat. Ahogyan ő azt eltervezte az idők kezdetén. Ahogyan ezt az egész világot megálmodta, benne az emberrel, akit férfinak és nőnek teremtett.

Éppen úgy, mint ma: hogy a férfiból apa legyen, a nőből pedig édesanya – bármennyire is prüszkölnek ellene feminista aktivistáink.

Apa, mint az engedelmes Szent József, az »igaz ember«. Anya, mint Jézus anyja, Mária. Kettejük igenje minden házassági szövetségnél erősebb fogadalom és elköteleződés, mert Isten meghívására mondják ki egyenesen Istennek. Ezért – mint Barsi Balázs fogalmaz – a názáreti leány »mellé állítja Isten Szent Józsefet, aki nem biológiai apja Jézusnak, hanem jobban apja, mint a mi biológiai apánk, mert közvetlenül Isten rendeli mellé. Most, amikor beletekintünk a betlehemi jászolba, még jobban megerősítve látjuk ezt az 'Alaptörvény-módosítást'. Amely tulajdonképpen nem Alaptörvény-módosítás lett – hanem az Alaptörvény itt elérte az egyetlen alaptörvényt: Isten örök határozatát.«

Ebben áll a lényeg. És őszintén elnézést kérek, ha ezzel a minden emberre egyenlően érvényes evidenciával bárkit is megbántottam volna. De inkább kimondom az igazságot, mintsem eltérjek attól. Vállalom a dühös emodzsikat is. Ha meg nagyon elkeseredem a látványukon, átölelem az amazonhoz hasonló erőbedobással hét gyermeket megszült feleségemet, hogy aztán együtt kérjük a Szent Család segítségét, akik a földre szállt Igazságot őrizték és védték.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szabó A. Imre
2020. december 28. 02:11
Le lehet állni Istennel pofozkodni csak teljesen felesleges, mert a végeredmény előre garantálható.
simonvitéz
2020. december 27. 21:16
Sucked Brain, számodra minden bizonnyal az összes vallásos dal a legalja kategóriába tartozik. Nem tehetsz róla, kommunista párttitkár szüleid így neveltek. Hallgasd az Internacionálét esetleg a szovjet himnuszt, az a te világod.
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. december 27. 20:57
Köszönöm, én nem hívőként is pontosan tudom, hogy a férfi lehet apa, a nő az anya. És kapaszkodj meg, ehhez nem kell kereszténynek sem lenned. Én elfogadom mindenki hitét, te is fogadd el, hogy nem mindenki hisz egy könyvben úgy, mint te, ettől függetlenül élhet mindenki értelmes és értékes életet.
simonvitéz
2020. december 27. 20:09
A 90es évek közepén, végén sokat hallgattam a Testvérek zenekart. Ez egy örökbecsu darab: https://www.youtube.com/watch?v=-gnUT34A9o8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!