A Bankszövetség a bankadó ellen

2010. június 08. 19:22

Gigantikus méretű terhelésnek nevezte az Orbán Viktor által bejelentett banki különadót Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. Pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, és nem akar teret engedni a bankellenes hangulatnak.

2010. június 08. 19:22

A bankokat meglepetésként érte az „óriási mértékű” banki különadó bevezetése, erről a kormány nem egyeztetett a Magyar Bankszövetséggel – mondta Erdei Tamás, a szövetség elnöke. Hozzátette: a részleteket még nem ismerik, a közeli napokban kezdődik az egyeztetés a különadó bevezetéséről, annak vetítési alapjáról, mértékéről kell majd megállapodni. „Természetesen, csak egy olyan különadót tudunk elfogadni, ami nemcsak a bankokra, hanem a teljes pénzügyi rendszerre vonatkozik” - hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra: egy ilyen nagyságrendű elvonás megnehezíti a bankok helyzetét, befolyásolja tőkehelyzetüket, s hitelaktivitásukat egyértelműen csökkenteni fogja, ami megnehezíti a reálszféra hitelhez jutását. A bejelentett terhek meg fognak jelenni a hitelek árában is. Tehát károkat fog okozni a bankrendszernek, s azon keresztül a reálgazdaságnak is. A most ismertetett mértékű elvonás a diszpreferenciát növeli, és egyértelműen versenyképességi hátrányt jelent az elkövetkezendő időszakban.

A jelzálog-hitelezéssel kapcsolatos bejelentést ugyanakkor nagyon pozitívnak értékelte a bankszövetség elnöke. Kifejtette, arról, hogy amíg létrejön a nehéz helyzetben lévő adósokkal a megállapodás, kilakoltatási moratórium lépjen életbe, lehet tárgyalni. A devizahitelezés jövőbeni korlátozásáról úgy vélekedett, hogy a mostani nagyon gyorsan változó piaci körülmények között ez a bankrendszer számára elfogadható.

Erdei Tamás kiemelte: nagyon pozitívnak tartja a kormány azon állásfoglalását, hogy a 3,8 százalékos hiánycélt mindenképpen tartani akarják, a pénzpiaci bizalom megtartása szempontjából ez nagyon fontos bejelentés volt. „Azt is nagyon díjaznunk kell, hogy a miniszterelnök úr beszédében hangsúlyozta: ez nem a bankok ellen irányul, s nem akar teret engedni egy bankellenes hangulatnak” - mondta a bankszövetség elnöke.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. június 09. 11:04
jelentkezzen, aki hallott olyat, hogy egy bank belátta volna, hogy az árfolyamkockázatot nem csak az ügyfélnek kell viselnie, ahhoz a bank is szeretne hozzájárulni, mert látja, hogy ez elviselhetetlen terhet ró az ügyfélre!
Reakczy Jóska
2010. június 09. 08:56
20 éve "nincs állam" a bankok feje fölött, ideje volt adni nekik egy névjegykártyát.
miloka
2010. június 09. 08:50
Én különben nem bankadónak nevezném ezt a részemről, hanem a tisztességtelen profit elvonásának. Mert jelenleg nálunk ez van. Csak meg kell nézni a kamatokat, ill. a befektetett és kihitelezett pénzek kamatainak a különbségét. Tisztességes országokban ez nem így vagyon!
drienovác
2010. június 09. 08:03
kéne hozni egy olyan törvényt is, hogy a leánybank nem számíthat fel magasabb összeget a szolgáltatásaiért, mint az anyabank a székhelyének országában - most durván a két és félszeresét fizetjük minden szolgáltatásért, mint pl a németek meg az osztrákok, a kamatokról nem is beszélve....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!