Előnyben az egyenesági leszármazottak

2010. július 08. 10:46

A kormány új öröklési törvénytervezete a közvetlen leszármazottaknak kedvezne az egyéb hozzátartozókkal szemben. Az új szabályozás szerint egyedül az egyenes ági családtagok örökölhetnének illetékkötelezettség nélkül, és ez igaz az ajándékozásra is.

2010. július 08. 10:46

Új jogszabálytervezetet nyújtana be a kormány, megváltoztatva az örökléssel és ajándékozással kapcsolatos előírásokat. Eddig a házastársak és gyerekek öröklése is illetékmentes volt 20 millió forint alatt, mostantól az utóbbiak egyáltalán nem fizetnek, viszont az előbbiek már az első forinttól. Az ajándékozás szabályai is ezt az elvet követik: egyenes ágon ebbe sem szól bele az állam, írja a Népszava.

Az MSZP az új szabályokat átverésnek tartja, mondván amíg felsőbb beavatkozás nélkül nagy vagyont hagyhat egy gazdag családfő vér szerinti gyermekére, addig az egy rosszabb anyagi helyzet esetén öröklő házastársnak mindenképpen illetéket kell fizetnie. A rendszer megváltoztatása viszont könnyebbé teszi, hogy a szűken családi körben továbbadott vállalkozások joga egy kézben maradhasson. A szakértők szerint itt tömeges tulajdonváltásra lehet számítani, a tulajdonosok kora miatt: sok helyen várható a nyugdíjas kor elérése.

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
shighhopes
2010. július 08. 11:24
Házastársra érti valaki miért nem vonatkozik a kedvezmény? Másrészt eddig 3 gyerek esetén 60 millióig volt illetékmentesség, lehet, hogy én ismerem rosszul a hazai viszonyokat, de ez így bőven az átlag feletti anyagi helyzet mellett jelent további könnyebséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!