Honvédségi kém volt az egyik romagyilkos

2010. augusztus 13. 18:16

Elismerte a Honvédelmi tárca, hogy korábban kapcsolatban állt a romagyilkosságok egyik gyanúsítottja a Katonai Biztonsági Hivatallal és információkkal is szolgált annak. A minisztérium korábban tagadta ennek tényét.

2010. augusztus 13. 18:16

Pénteken több napilap írt arról, hogy a honvédség kéme volt az egyik feltételezett romagyilkos, amit a tárca korábban nem ismert el. A Honvédelmi minisztérium pénteken közleményben reagált az információkra. Eszerint a dokumentumok vizsgálatakor kiderült, hogy az egyik gyanúsítottja tényleg kapcsolatban állt a Katonai Biztonsági Hivatallal, sőt katonaként informálta is a hivatalt.

A férfi 2007-ben Koszovóba ment szolgálatra, onnan visszatérve egészségi állapota miatt egészségügyi szabadságon volt egy évig, majd leszerelt. Így kapcsolata a hivatallal szinte teljesen megszűnt.  A közlemény kiemeli, hogy a gyilkosságsorozat idején - a fellelhető iratok szerint - a férfinak nem volt kapcsolata összekötő tisztjével. A kapcsolattartó sem rendelkezett érdemi információval a támadásokról. A tárca azt is közölte, hogy a katonai elhárítás korábban valószínűleg saját összekötő tisztjének védelmében tagadta a férfi beszervezését.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalandféreg
2010. augusztus 14. 11:16
A mai Nemzetes cikk mégkeményebb :o( Megeszem a kalapom, ha az nbh nem volt nyakig benne ebben az egész gusztustalanságban. Már egy éve is ezt tippeltem: http://mandiner.hu/trackback/11752 Ha beigazolódik, akkor fejeket akarok! Ez gyakorlatilag polgárháborús uszitás volt (már ha tényleg benne volt az nbh) Aztán meg jó lenne leülni nekünk, cigányoknak és nem cigányokank és átgondolni, hogy hány évtizede uszitanak minket egymásnak és vajon ténylegesen van-e bajunk egymással, ha mindenki betartja a közösen egyeztetett normákat? Ha mindez igaz, arra nincs szó! Az utolsó emberig felkoncolni a mocsadékokat, akik ebben benne voltak!
slomovicz
2010. augusztus 13. 19:29
Már most kijelentem - kérem én semmit sem tudok a Kennedy gyilkosságról. Ezért életben hagyhatnak. :-)
slomovicz
2010. augusztus 13. 19:26
. A tárca azt is közölte, hogy a katonai elhárítás korábban valószínűleg saját összekötő tisztjének védelmében tagadta a férfi beszervezését. Hoppá- Hoppá+ elvtársak -még csiszolni kellene ezt a történetet. A nagy kérdés mindig " ki állt a háttérben- kinek állt érdekében?" Milyen fekete autókat láttak még, mint segitőket a támadások alkalmával?
vinetu
2010. augusztus 13. 19:08
Hab a tortán: ez a jóember mindennek fejében még Izraelben is eltöltött jókora időt. Kussol is erről mindenki. A cigánygyűlölő rasszista magyar kémek már csak ilyenek. Izraelben töltik az egészségügyi szabadságukat... Egyszóval van itt kilógó lóláb bőven elég. Drazsé-lóláb, Fletó-lólág, és így tovább...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!