Romagyilkosságok: adminisztratív hiba a katonai elhárításnál?

2010. augusztus 18. 22:24

A Katonai Biztonsági Hivatalnál folyó vizsgálat megállapította, hogy a szolgálat korábbi vezetése valószínűsíthetően adminisztratív hibát követett el. Ugyanis a kapcsolat megszűnése ellenére is csak 2009 májusában zárták ki a KBH rendszeréből Cs. Istvánt, a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját.

2010. augusztus 18. 22:24

Cs. Istvánt szerződéses katonai szolgálatának idején – a KBH korábbi vezetésének állításával ellentétben – valóban beszervezték. Folyamatosan kapott feladatokat és adott jelentéseket a későbbi, fél éves koszovói külszolgálata idején is, amely 2008 februárjában ért véget. Cs. István ezt követően egészségügyi szabadságon volt, és tartótisztjének állítása szerint a 2009-ben történt leszereléséig nem találkoztak – olvasható a tárca közleményében.

A honvédelmi minisztérium szerint viszont 2009 júliusának végén a KBH akkori vezetése elrendelte, hogy a kapcsolattartók keressék meg informátoraikat és a romagyilkosságokkal kapcsolatosan kérdezzék őket. Ekkor találkozott Cs. István és a tartótisztje. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint azonban érdemi információ nem hangzott el. Cs. Istvánnak a 100 millió forintos „vérdíjra” utaló kijelentését a kapcsolattartó nem ítélte annak.

A közleményben kitértek arra, hogy Hende Csaba honvédelmi miniszter az előző Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjaként részt vett a romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati felelősség vizsgálatában. A KBH működésére ott szerzett tapasztalatai alapozták meg többek között, hogy a tárca átvétele után haladéktalanul leváltotta a KBH korábbi főigazgatóját, és mindkét helyettesét, majd néhány héten belül további 53 fő került felmentésre, illetve nyugállományba.
 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2010. augusztus 19. 10:14
hát ezt a elbaszott ócska szánalmas kamuzást , nemtuttuk mer lemerült az elem a főnök telefonjában...ja nyilván épp akkor ment a FBI bevonásával kezdetű média cirkusz
drienovác
2010. augusztus 19. 09:10
csak megjegyezném, hogy az eredeti cikk a linken nem található egyébként a tényekből az derül ki, hogy a polgári és katonai titkoszolgálato "sajnáltos" , időben és térben egybeeső hibái valamilyen rejtélyes módon pontosan az elkövetőket segítették, ahelyett, hogy a valódi feladatuknak megfelelően inkább akadályozni igyekeztek volna őket olyat meg fel sem tételezhetünk, hogy direkt csinálták volna, a mi derék hírszerzőink sajnos már csak ilyen butácskák, a "mucuska ügy" óta mi sem nyilvánvalóbb vajon kit fedeznek?
sine ira et studio
2010. augusztus 19. 00:05
Csak én nem érzem akkora baromságnak azt az összeesküvés-elméletet, hogy egyesek titkosszolgálati eszközökkel roma-magyar fegyveres etnikai villongásokat és szükségállapot bevezetését akarták elérni? Eddig ennek van a legtöbb értelme, cigánygyűlölők miért olyanokat pécéznek ki maguknak, akik semmiben sem hasonlítanak a cigány sztereotip megjelenéséhez (uzsorás, például)?
k|M
2010. augusztus 19. 00:03
Csak mondom, egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy kiderüljön: valaki szemet hunyt... hogy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!