Nyomozás indult a vitatott Munkácsy-festmény miatt

2012. július 27. 19:33

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása döntheti el, eredeti-e a 28 millió forintos közadakozásból megvásárolt, A kis Jeanne című Munkácsy-festmény, s ha nem az, történt-e bűncselekmény az adás-vétel során – írja a PestiSrácok.hu.

2012. július 27. 19:33

A PestiSrácok.hu szerzője, Jurák Kata feljelentése alapján nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda a közadakozásból megvásárolt, vitatott eredetiségű Munkácsy-festmény, A kis Jeanne ügyében. A Nemzeti Nyomozó Iroda az a szerv, ahol egyedüliként olyan nyomozócsoport működik, amely az ilyen súlyos, műkincsekhez köthető bűncselekményekre specializálódott, és kellő szakmai tudással rendelkezik – nyilatkozta a feljelentés előkészítéséhez jogi segítséget nyújtó Bérdi Zsolt ügyvéd. 

A nyomozás folyamán már megtörténtek az első tanúmeghallgatások, és jövő héten újabb kihallgatásokra kerülhet sor. Az oknyomozó blog szerint A kis Jeanne összevetése Munkácsy Mihály májusban előkerült, Flirt című festményével is tovább erősíti az eredetiségére vonatkozó kételyeket. 

 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
becike4
2012. július 28. 18:49
Bazzmeg,teljesen meghülyültem.Azt olvastam elsőre,hogy vizsgálat indult a vitatott Matolcsy képek ügyében.Ez már a vég?
Lion
2012. július 28. 01:06
A kép kamu. Páran persze jól jártak az üzlettel. Az igazgatót, Szatmári Imrét kérdezzék ki jobban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!