Panasszal él a Jobbik Zuroff ügyében

2012. szeptember 05. 15:59

A Jobbik úgy véli, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség megfelelési kényszerből utasította el a párt Efraim Zuroff hamis vádjára vonatkozó feljelentését, s ezért panasszal él. A Jobbik szerint Zuroff koncepciós vádakat fogalmaz meg.

2012. szeptember 05. 15:59

Mivel Csatáry Lászlóval szemben megszűnt a nyomozás, ezért az ellenzéki párt azon az állásponton van, hogy bárki tehet feljelentést hamis vád miatt. A Jobbik még abban is bízik, hogy a Simon Wiesenthal Központ igazgatójával szemben hivatalból is indítanak majd eljárást. Az ügyészség kizárta, hogy Csatáry László részt vett volna az 1941-es deportálásokban, ezért a Jobbik szerint fenn áll a hamis vád bűntette, amely öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A radikális ellenzéki párt szerint ugyanaz a Zuroff áll Csatáry meghurcolása mögött, aki korábban kijelentette, büszke arra, hogy a halálba kergette Képíró Sándort, volt csendőr századost. Képírót 2011-ben felmentette a Fővárosi Bíróság a vád alól.

Zuroff két ízben jelentette fel Csatáry Lászlót, az 1941-es és 1944-es deportálások miatt. Viszont az ügyészség és a szaktanácsadó szerint dokumentumok igazolják, hogy 1941-es deportálások idején Csatáry nem tartózkodott Kassán, sőt a férfi akkori beosztása miatt nem is tudta volna befolyásolni a deportálást. A Jobbik úgy véli, hogy Zuroff koncepciós vádakat fogalmaz meg a holokausztipar fenntartása érdekében, s ártatlanok meghurcolásától sem riad vissza.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jag3
2012. szeptember 05. 19:04
Teljesen lényegtelen, hiszen Izrael úgysem adja ki Zuroff-ot Magyarországnak (nincs Izraellel kiadatási egyezmény) A dolgok állása szerint: Zuroff bárkit feljelenthet Magyarországon, de őt nem jelentheti fel senki, mert __nincs értelme__.
tóth mária
2012. szeptember 05. 18:48
Szomorú, nagyon szomorú-még mindig a kettős mérce! Vagy csak származástól függő?
krisztoforo48
2012. szeptember 05. 16:41
Lehet rosszul tudom,de a megvádoltnak és családtagjainak jogában áll feljelentést tenni.Ha nem,akkor ez nem demokrácia.
SomiRobi
2012. szeptember 05. 16:38
Vigyázzon a Jobbik hiszen beszélni, hangoskodni, vádolni tud. Először mindennek utána kéne járni, és utána véleményt mondani, nem csak úgy zsigerből. Zuroff nem önkényesen vádolta meg Csatárit, hanem hiteles dokumentumok alapján, hosszú nyomozás eredménye képpen. Igy a Jobbik panasza nem helytálló. csak próbálnak már megint gyülölködést kelteni, Ami nem vezet jóra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!