Orbán: A bankunió szabályai csak az abban résztvevőkre vonatkozzanak!

2012. október 19. 16:28

Az euróövezeti bankunió kérdésében Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell kerülnie azt, hogy méltatlan helyzetbe kerüljön.

2012. október 19. 16:28

A magyar miniszterelnök a tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki brüsszeli tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. „Nem vagyunk tagja az eurózónának, amely viszont nagy bajban van” – mondta. Szerinte „a mi érdekünk is az, hogy megoldják a problémáikat”, ám a döntések hatással lesznek Magyarországra. „Nem mindegy, hogy hogyan oldják meg a saját válságukat” – állapította meg a kormányfő. Elmondta: Magyarország a visegrádi négyek többi tagjával egyeztetve azt az álláspontot képviselte, hogy a bankuniót megteremtő intézkedések nem kerülhetik ki az EU meglévő intézményrendszerét, nem hozhatják a mostaninál rosszabb helyzetbe az eurózónán kívüli országokat, és nem veszélyeztethetik a belső piac egységét. 

Ha lesz bankunió, annak a szabályai Orbán Viktor szerint az abban résztvevőkre kell, hogy vonatkozzanak, az eurózónán kívüli országoknak pedig meg kell adni a döntési lehetőséget, hogy kívánnak-e csatlakozni. „Akik be akarnak lépni, azok számára a jogok és a kötelezettségek legyenek egyensúlyban” – tette hozzá. Ha az eurózónán belül a bankrendszer kimentését szolgáló „speciális pénzügyi védőbástya” létrehozása mellett döntenek, akkor ilyet az eurózónán kívüli országok számára is létre kell hozni – szögezte le Orbán Viktor.

Megfelelő módon kell kezelni az anya- és leánybankok problémáját – mondta a miniszterelnök, elfogadhatatlannak nevezve, hogy fiókokká alakítsák át a külföldi kézben levő leánybankokat. A két kategória esetében ugyanis eltér a nemzeti felügyeleti jogkör. Orbán Viktor a bankuniót illetően a német állásponttal értett egyet, azzal, hogy a létrehozás gyorsasága nem mehet a minőség rovására.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simaagy
2012. október 20. 07:48
Mandiner!Nehogy a HV-ről vegyetek példát.
tamas222
2012. október 19. 18:29
Ugyanaz a baj a bankúnióval,mint a IMF-el...nem lehet gátlástalanul baromkodni.
simaagy
2012. október 19. 18:27
Az én olvasatomban ezeknek a mondatoknak mögöttes jelentése is van az EU felé.
Yuing
2012. október 19. 17:25
De a pénzük az kellene mi ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!