Nem lehet bármikor módosítani a szerződéseket

2012. november 13. 14:53

A PSZÁF szerint a hitelintézetek csak a rögzített díjak és költségek mértékének megtartásával módosíthatják számlaszerződéseik hiteleit, illetve új díj vagy költség bevezetésére sem kerülhet sor.

2012. november 13. 14:53

A hitelintézetek az ügyfelek számára kedvezőtlenül csak akkor módosíthatják a számlaszerződések feltételeit, ha az adott díj, illetve költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg, illetve ennek során nem vezetnek be új díjat vagy költséget - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

A felügyelet tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban a hitelintézeti és fogyasztói oldalról is több megkeresést kapott arra vonatkozóan, hogy a hitelintézetek a pénzügyi tranzakciós illeték jövő évi bevezetése kapcsán módosíthatják-e a pénzforgalmi szolgáltatások körébe eső folyószámlákra vonatkozó szerződéseiket.

A kamatot, díjat vagy költséget érintő kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosításokat a hitelintézeti törvény ugyan nem zárja ki, ám azokra csak korlátozásokkal ad lehetőséget, a felügyelet e jogszabályi előírások betartását ellenőrzi. A tájékoztatás szerint a számlaszerződés teljes időtartamára kizárólag olyan díjat vagy költséget lehet érvényesíteni, amely az eredetileg megkötött ügyfélszerződésben a felek felsoroltak, rögzítettek - hangsúlyozza a PSZÁF.

A PSZÁF közölte, bár a törvény nem határozza meg a számítási mód fogalmát, felügyelet álláspontja szerint a szerződésben meghatározott számítási mód tág értelemben az, ha a szerződés tartalmazza, hogy az egyes kamat, díj vagy költségelemeket milyen módszer, elv útján számítják ki. Szűk értelemben pedig számítási mód az, ha a szerződés tartalmazza magát a kamat, díj vagy költségelem kiszámítását eredményező konkrét műveletet. A tranzakciós illeték esetleges átháríthatóságát a törvényi előírások mellett a piaci verseny is korlátozza - hangsúlyozza a felügyelet.

A felügyelet közölte, ha mégis megnövekednek az ügyfelek folyószámlákkal, pénzforgalmi ügyletekkel kapcsolatos terhei, a PSZÁF kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a költségnövekedés kizárólag a jogszabály adta keretek között történhessék, és hogy az ne haladja meg a pénzügyi szolgáltatókra háruló terhek mértékét, azaz a piaci szereplők ne jövedelemszerzésre használják föl az illeték bevezetését – írja közleményében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chack
2012. november 13. 17:28
"a piaci szereplők ne jövedelemszerzésre használják föl az illeték bevezetését " Szerintem ebben a játszmában állambácsi is piaci szereplő. Márpedig pont ő az, aki kizárólag a jövedelemszerzés miatt vezette be az illetéket: semmi más célja nincs az egésznek, mint még többet lenyúlni at állampolgároktól.
bini
2012. november 13. 17:24
Azért az már egy pozitiv dolog, hogy PSZAF elkezd úgy müködni mint mindig is a feladata lett volna. Nem utolag maszatol, hanem azonnal reagál minden felvetésre ami a lakoságtól érkezik. Most érthető az, hogy Szász Károlyt miért kellett aljas embertelen eszköz bevetésével is eltávolitani anno. Ha belegondol az ember nem tudták volna véhezvinni a kormány és a PSZAF meg az MNB hathatos segítségével a nagy lenyulási devizahitel akciójukat. Nem tudták volna a társadalmat egy életre megnyomoritani, nem beszélve a vállakozásokról és őnkormányzatokról.
nyugalmazott tanár
2012. november 13. 16:22
"A PSZÁF szerint a hitelintézetek csak a rögzített díjak és költségek mértékének megtartásával módosíthatják számlaszerződéseik hiteleit, illetve új díj vagy költség bevezetésére sem kerülhet sor." Jó lenne, ha ezeket a törvénytelen módosításokat visszamenőlegesen semmisítenék meg. Alapos ok: visszaéltek a helsyzetükkel, megkárosították az ügyfeleket. Nem is szólva a jogtalanul behajtott extraprofitról. Oda nekik még egy bankadót!!!! :-))))))))
kukagyerek
2012. november 13. 16:06
Huszonkét év után, jó hogy rájöttek a saját piszkosságukra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!