Az MSZP tárcaközi bizottságot követel Mal-ügyben

2013. február 08. 13:49

Két héten belül álljon fel az a tárcaközi bizottság, melynek feladata a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal Zrt.) kisegítése a válságból – mondta Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő pénteken. A kormány eddig is minden szükséges lépést megtett a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal Zrt.) ügyében és a jövőben is kiemelt figyelmet fordít a cég helyzetére – reagált Ékes József fideszes országgyűlési képviselő.

2013. február 08. 13:49

Az ellenzéki politikus sajtótájékoztatón kifejtette: a helyzet – amely azután jött létre, hogy a Mal február 4-én bejelentette a halimbai bauxitbánya bezárását és közel 200 ember elbocsátását – azonnali cselekvést kíván. A tárcaközi bizottság, amelynek feladata lett volna a tavaly kidolgozott reorganizációs terv megvalósítása, a cég kisegítése a válságból, nem alakult meg. A képviselő ezért azt kéri a kormánytól, hogy két héten belül álljon fel a bizottság, amelynek dolga lesz a Mal kisegítése a válságból, s tegye meg, amit kell azért, hogy „ne szűnjön meg egy komplett üzletág” és több ezer munkahely. Horváth József, Ajka MSZP-s alpolgármestere azt kérte a kormánytól, vállalja át a Mal negyedmilliárdos adótartozását, különben a város nem tudja teljesíteni kötelezettségeit. Pad József, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet vezetője szerint a bauxitbánya bezárása nem csupán a Mal által bejelentett közel 200 munkahely megszűnését jelenti, hanem hosszabb távon, a beszállítói körben 500 ember veszítheti el emiatt a munkahelyét.

Ékes József Fideszes képviselő az MTI kérdésére ugyanakkor azt mondta: a maga részéről nem tartja indokoltnak egy tárcaközi bizottság felállítását, mert a kormány eddig is odafigyelt a Malra, és mindent megtett az üzembiztonság fenntartása érdekében. A kormány eddig tett lépéseit felsorolva a fideszes képviselő elmondta: a kabinet tavaly szeptemberben stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Malt, decemberben rendezte a Bakonyi Erőmű felé fennálló 1,7 milliárd forintos tartozásállományt, idén pedig igen kemény tárgyalásokat folytatott a bankokkal, a Mallal, az E.ON-nal és a Magyar Villamos Művekkel, aminek eredményeképpen a cég ma is üzemképes. Ékes József arról is beszámolt, hogy a Fidesz-KDNP eheti gyulai frakcióülésén ő maga hozta fel a Mal Zrt. ügyét és azt, hogy a cégnek a továbbiakban is a kormány figyelmének középpontjában kell maradnia. Mint mondta, ezt a jelenlévő kormánytagok és a miniszterelnök természetesnek tartották, hiszen a munkahelyek védelme a kormány számára kiemelt jelentőségű. A kormánypárti képviselő azt mondta: bízik abban, hogy ha szükséges, akkor a további kormányzati segítség is meglesz.

A Mal február 4-én jelentett be 196 fős csoportos létszámleépítést a halimbai bauxitbánya bezárása miatt: a hidrátgyártás során feldolgozható bauxit mennyisége ugyanis radikálisan csökkent, ezért a bánya gazdaságos működtetésére nincs esély. Azóta a bezárási műszaki üzemi tervet be is nyújtották. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!