Ángyán: Nem volt itt semmiféle elszámoltatás

2013. június 24. 09:29

A Fidesz-frakcióból kilépett politikus szerint kell egy harmadik út, amely független a két alternatívát nyújtani kívánó maffiáktól.

2013. június 24. 09:29

Egy nyolc éves történetet lezárni nem egyszerű lelkileg – mondta a Fidesz-frakcióból kilépő a földtörvény megszavazása után kilépő Ángyán József az Indexvideónak. „Próbáltam visszafordítani a szekeret az eredeti néppárti irányba” – tette hozzá. A politikus úgy ítéli meg, hogy jelenleg ez lehetetlen ebben a körben.

Ángyán kijelentette: „kell egy harmadik út, ami független azoktól a maffiáktól, amelyek a két létező alternatívát próbálják adni”. Az agrárpolitikus három szervezetet nevezett meg, amelyek érintetlenek a maffiáktól: az Élőlánc Magyarországért nevű szervezetet, a Váralja Szövetséget és a Gazdálkodó Családok Egyesületét. Ángyán úgy látja, el kell jönnie az időnek, amikor valódi elszámoltatás történik. Mint mondta, láthatólag „nem volt itt semmiféle elszámoltatás”. Ángyán elmondta továbbá, hogy azért nem adja vissza a mandátumát, mert ő az emberekkel kötött szövetséget, nem pedig ezekkel a pártokkal.

Összesen 255 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2013. június 24. 21:41
http://www.varaljaszovetseg.hu/h101.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201306 hát olvassátok, osszátok meg ahol tudjátok..a kampány elkezdödött!!!
Toportyán tiszteletes
2013. június 24. 20:19
Ángyán úr igaz ember amihez nincs szokva a narancsmaffia,még a vesztüket is elhozza,HAHA!Vége lesz a békés szotyiköpködésnek.
várúr
2013. június 24. 17:56
Ócska duma. Minden szakadár képviselő ezzel mentegeti magát az mszp-től a jobbikon át a dk-ig és az lmp szökevényeiig.
hátakkor
2013. június 24. 17:44
373-ik 3. út van már, de mindegyik végén a bolsevizmus feje kandikál ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!