Az agrárgazdasági kamara is a földtörvény aláírását kéri Ádertől

2013. június 24. 10:25

A földtörvény aláírását kéri Áder János köztársasági elnöktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a szervezet az államfőnek vasárnap írt levelét az MTI-hez is eljuttatta.

2013. június 24. 10:25

A kamara szerint az Országgyűlés által pénteken elfogadott jogszabály széles bázison egyeztetett törvény, így – mint írták – természetes, hogy a szélsőséges elképzelésektől távol, középen helyezkedik el. Álláspontjuk szerint a törvény támogatja, hogy a föld azé legyen, aki megműveli. A NAK elfogadhatatlannak tartja a spekulációs célú földszerzéseket, így üdvözölik azt a törekvést, hogy az ilyen ügyletek kiszoruljanak a magyar földpiacról – írták. Emlékeztettek arra: már a zsebszerződések ügyében is jelezték, hogy az eszközök elégtelenek, ezért szigorúbb rendelkezésekre van szükség.

Közölték, megnyugvással tapasztalták, hogy az új földforgalmi törvény kompromisszumok nélkül oldja meg ezt az egyre égetőbb problémát. A NAK szerint az új földforgalmi törvény a helyi közösségek bevonásával megvédi a magyar termőföldet és a tízéves moratórium lejárta után EU-konform módon ad választ a földforgalom aktuális kérdéseire – mutattak rá az államfőnek írt levélben. Közölték, bíznak a köztársasági elnök ítélőképességében, abban, hogy „a szélsőséges megnyilvánulások ellenére” a „létfontosságú, korszakalkotó törvényt” aláírja.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szombaton a képviselőcsoport nevében ugyancsak nyílt levélben kérte az államfőt, írja alá a földtörvényt. Azt írta, az új jogszabály
történelmi lépést jelent a magyar föld védelmének érdekében”, hiszen az uniós normáknak is megfelelő jogszabály hatékonyan tudja megakadályozni, hogy Magyarországon külföldiek földet szerezhessenek. Az MSZP is nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz, de az ellenzéki párt azt kérte Áder Jánostól, ne írja alá a földtörvényt, hanem megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek. A szocialisták szerint a jogszabály visszafordíthatatlan károkat okoz az ország számára kiemelkedő fontosságú mezőgazdaságban, állattenyésztésben és élelmiszeriparban.

Az LMP is arra kérte a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a „botrányos körülmények között” elfogadott jogszabályt. Jelezték, a vidék népességmegtartó erejéért, a vidéki megélhetés jövőjéért aggódnak. Közölték azt is, álláspontjuk szerint (a Jobbik kérésének megfelelően) név szerinti szavazást kellett volna tartani, és ezt a levezető elnök sem bírálhatta volna felül. Az ügyben hasonló álláspontot fogalmazott meg az Együtt-PM is, a pártszövetség arra kérte Kövér László házelnököt, hogy ne terjessze fel államfői aláírásra a törvényt.

A Jobbik keddre földvédelmi kerekasztalt hívott össze, abban bízva, hogy nyomást tudnak majd gyakorolni a kabinetre, és végső soron el tudja érni, hogy egy év múlva ne lépjen hatályba az új földtörvény. A Jobbik képviselői pénteken a földtörvény elfogadása ellen tiltakozva az elnöki pulpitusra vonultak, mire kormánypárti szavazatokkal kizárták őket a szavazásokból, ők azonban ezután is folyamatos kiabálással zavarták az ülést. Ezután a – korábban éppen a Jobbik által kért – név szerinti szavazás helyett a képviselők elektronikusan voksoltak. Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt közölte, álláspontja szerint a parlament szabályosan fogadta el a jogszabályokat.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. június 24. 11:42
Off: Így működik ez! Így működik az? Így hazudik a Fidesz? "Giró-Szász András szerint az Európai Unió kérte a június 17-én bejelentett Varga-csomagot, a kormány szerint e nélkül is teljesült volna a hiánycél, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól. "
liberálzöld.
2013. június 24. 11:12
Milyen furcsa, hogy az agrár kamara is ezt kéri. Pedig csak fidesz csicskával meg ejtőernyőssel van tele. És mégis. Szégyen és gyalázat!
Karcolt
2013. június 24. 11:00
"A kamara szerint az Országgyűlés által pénteken elfogadott jogszabály széles bázison egyeztetett törvény..." Ja, széles alapon Csányi, Leisztinger, Nyerges, Mészáros Lőrinc és még néhány fideszes haver által egyzetetett törvény. Kimaradt belőle minden olyan fék, ami akadályozná az erőfölénnyel visszaélést (pl. egy család kezén max. 25%-a lehessen egy falu földjeinek, a birtokmaximum személyekre vonatkozik, nem családokra, stb.). A helyi bizottságokban nem a helyben lakó gazdák, hanem a helyben gazdálkodók - azaz pl. Csányi, Leisztinger, Nyerges lehet benne. Ezen kívül még van némi probléma azzal is, hogy integrátorokat akarnak területenként kinevezni, akik kb. ugyanezek az emberek lesznek...
Fahrenheit 451
2013. június 24. 10:50
"A földtörvény aláírását kéri Áder János köztársasági elnöktől a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)" Ezt jelenti, ha az orbán fidesz valami elé ragasztja, hogy "nemzeti". Homlokán a nemzetárulás bélyege. Nem tudja valaki, hogy köszönetet mondtak e az orbán fidesznek, amiért az 2/3-dal leszavazta a magyar termőföld és vízkészlet alkotmányos védelmét?: http://www.youtube.com/watch?v=tjXEKcJZBiw
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!