DK: Bárki lakását odaadhatják a politikusoknak

2013. június 03. 13:24

A Demokratikus Koalíció szerint a jövőben bárki lakását „elrekvirálhatják”, ha az Országgyűlés elfogadja a kisajátítási törvényhez pénteken benyújtott módosítást.

2013. június 03. 13:24

A fideszes György István a kisajátítási törvény olyan módosítását javasolta, amely megteremti az előzetes eljárás intézményét. A törvényjavaslat – kiemelt fontosságára tekintettel – külön kisajátítási célként nevesíti a közjogi megbízatást betöltő személyek elhelyezéséhez szükséges létesítmények érdekében történő kisajátítási célt. Ilyen létesítmény lehet például az Országgyűlés Hivatala, valamint a Köztársasági Elnöki Hivatal is.

Molnár Csaba hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a javaslat nemcsak a hivatalok hanem a személyek elhelyezéséről is szól. Miután az indítványt elfogadják, egy államigazgatási döntéssel oda lehet adni egy más tulajdonában álló villát vagy házat Orbán Viktor miniszterelnöknek, Polt Péter legfőbb ügyésznek vagy bármelyik fideszes parlamenti képviselőnek – jelentette ki.

Ez nem más, mint egy törvénnyel elkövetett lopás, mert a csak a legkeményebb diktatúrák idején fordul elő, hogy valakinek a magánlakását vagy házát elveszik azért, hogy azt egy politikusnak adják oda – közölte. Egy demokratikus piacgazdaságban a magántulajdon szent és a kisajátítás csak kivételes esetekben jöhet szóba – szögezte le Molnár Csaba, aki az indítvány visszavonására szólított fel.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
incze
2013. június 04. 03:02
A legőszintébben eemélem a tapsikálók olyan jó minőségű lakásban élnek, amit már kinézett magának valamelyik imádott nímandjuk.
Rike
2013. június 03. 19:38
Azért ennyi agyhalottat egyrakáson! Hát nem értitek? Most persze láthatunk ebben igazságosztó lehetőséget is, de mégiscsak arról van szó, hogy kiszolgáltatottabbak lettünk. Ha megszavazzák, attól kezdve senki birtoka sincs biztonságban még Rikki nyolcadik emeleti panelja sem, bár kétségtelen neki talán több esélye van. Bár ha valaki több lakást akarna ősszevonni azon az emeleten és esetleg a kilátás is szép...Nem is tudom. Hol is laksz Rikki?
Bábeli békák
2013. június 03. 16:24
Azok a régi szép hármas-négyes társbérletek, mi büdöskomonista! Amikor az osztályidegen elemet lakásába beköltöztettek még három négy proletárcsaládot, aztán az un. rendszerváltáskor még egyszer megvetették a tulajdonossal az ősei által épitett házat, lakást. Ezek mindig magukból indulnak ki.
hátakkor
2013. június 03. 16:23
A rekvirálást a bankok el is kezdték..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!