LMP: Áder ne írja alá a földtörvényt!

2013. június 22. 13:33

Az LMP arra kéri a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a pénteken megszavazott földtörvényt – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Lengyel Szilvia LMP-s politikus, független országgyűlési képviselő Budapesten.

2013. június 22. 13:33

Az ellenzéki politikus emlékeztetett: pénteken botrányos körülmények között fogadták el azt a földtörvényt, amely meghatározó jelentőségű Magyarország és a magyar vidék számára. Az LMP a vidék népességmegtartó erejéért aggódik, a vidéki megélhetés jövőjéért, ezért reméli, hogy Áder János köztársasági elnök a gazdák és magyar vidék mellé állva nem írja alá ezt a törvényt – mondta.

Az LMP álláspontja szerint a név szerinti szavazás a házszabály lényeges eljárási rendelkezése, amelyet bármely képviselőcsoport kérésére biztosítani kell, így azt a levezető elnök nem bírálhatja felül. Az ellenzéki párt szerint emiatt a földtörvény elfogadása komoly aggályokat vet fel. Az LMP a vidék megélhetéséért aggódva segélyvonalat indított az állami földpályázatokon hátrányos helyzetbe kerülő gazdák számára.

A párt szakértői jogi tanácsadást, nyilvánosságot biztosítanak a jelentkezők ügyeinek. A gazdák a www.lehetmas.hu/anyafold weboldalon kaphatnak bővebb információkat, illetve jogi segítséget. Jövő héttől országosan terjeszteni kezdik az LMP Lámpás című újságját is – ismertette Lengyel Szilvia.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!