Integrációs szervezet: Stabilizálódhat a szövetkezetek szerepe

2013. augusztus 14. 20:19

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) szerint az elmúlt hetekben zavarkeltő információk jelentek meg a takarékszövetkezeti integráció megújításával kapcsolatban, egyúttal hangsúlyozzák, hogy az együttműködés megújulása révén stabil piaci szereplőkké válhatnak a takarékszövetkezetek.

2013. augusztus 14. 20:19

A takarékszövetkezetek tőkeerős, versenyképes és stabil piaci szereplőkké válhatnak, amelyek korszerű és egységes banki szolgáltatásokat nyújtanak minden ügyfelüknek – olvasható abban a közleményben, amelyet a SZHISZ nevében Lontai Dániel igazgatósági elnök szerdán juttatott el az MTI-hez. Úgy véli, az integráció hozzájárulhat a hazai bankpiac fellendüléséhez, a fogyasztó számára kedvező piaci verseny élénküléséhez, továbbá a banki profit Magyarországon tartásához és a munkahelyteremtéshez.

A közlemény szerint azért tartották fontosnak mindezt leszögezni, mert a takarékszövetkezeti integráció megújításával kapcsolatban az elmúlt hetekben olyan zavarkeltő információk láttak napvilágot, amelyek „akadályozni igyekeznek a törvény végrehajtását, és amelyek nemcsak a takarékszövetkezeti tagság, hanem az ügyfelek, betétesek körében is indokolatlan aggályokat szülhetnek, emiatt igen károsak és veszélyesek”.

Kiemelik, hogy a megújuló integráció növeli a tagok tulajdonrészének értékét saját takarékszövetkezetükben és a Takarékbankban, az egységes központi szolgáltatások növelik a takarékszövetkezetek szolgáltatási színvonalát és jövedelemtermelő képességét. Ezzel az SZHISZ szerint a tagok és az ügyfelek egyaránt jól járnak.
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tabakur
2013. augusztus 14. 21:30
" Stabilizálódhat a szövetkezetek szerepe" Minden mutatója jó a szöviknek akkor minek kell stabilizálódni? Azt a 600milliárdot szeretné a kormány "stabilizálni" a saját maga és a Fidesz-kapitalisták részére. Meg is szerzik mert ez az utolsó nagy fogás.
liberálzöld.
2013. augusztus 14. 21:01
Stabilizálódhat. Még jó, hogy megengedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!