Patai: Százezrek csatlakozhatnak az árfolyamgáthoz

2013. november 18. 12:07

A bankszövetség elnöke szerint a kibővített árfolyamgáthoz „százezres nagyságrendben” csatlakozhatnak olyanok is, akik idáig nemfizetők voltak.

2013. november 18. 12:07

Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke, egyben az Unicredit Bank elnök-vezérigazgatója is, a bankrendszer részéről ígéretet tett arra, hogy a bankok mindent megtesznek azért, hogy a parlament döntését sikeresen végrehajtsák.

Az árfolyamgát kiszélesítéséről és a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról november 5-én döntött az Országgyűlés a Fidesz javaslatára.

A bankszövetség elnöke hétfőn tartott bankárreggeli után – amelyen a legnagyobb hazai pénzintézetek vezetői rendszeresen egyeztetnek a jegybank vezetésével – elmondta: a kiterjesztett árfolyamgát mellett szó esett az MNB növekedési hitelprogramjának folytatásáról is. A hitelprogram második fázisa más ritmust követel meg, és a javítási lehetőségekről is tárgyaltak. Patai közölte: Matolcsy György MNB-elnök szavaiból úgy értette, hogy december első felében a monetáris tanács elé terjesztik a témát, hogy megvitassák, milyen változtatásokra van esetleg szükség a növekedési hitelprogram sikeres folytatása érdekében.

Patai Mihály beszámolója szerint Matolcsy György tájékoztatta a bankvezetőket arról, hogy a kormány milyen döntést hoz majd az európai uniós bankunióhoz való csatlakozásról. A bankok számára az a legfontosabb, hogy mindig legyen lehetőség egy esetleges csatlakozásra és a részvételre, mert a magyar bankok egy része a bankunió tagja lesz - mondta Patai Mihály.

Bár a bankunió az euróval rendelkező országok számára jelent egy új helyzetet, Magyarországnak is foglalkoznia kell ezzel, mert az országban működő külföldi tulajdonú bankok anyabankjai is tagjai lesznek a bankuniónak, és az itt érvényes feltételrendszereknek, követelményeknek Magyarországon is érvényesülniük kell.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. november 18. 14:49
Nem adósmentés! Bankmentés ami itt folyik.
rimpeter
2013. november 18. 13:26
Bankarreggeli... O.o
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!