Rétvári szerint a magyar igazságügy megfelel az uniós értékeknek

2013. november 21. 13:51

Rétvári szerint „brüsszeli nagyítóval” vizsgálva is összeegyeztethető a magyar igazságügyi rendszer az uniós jogszabályokkal, a kis kérdésekben pedig rendre enged az EU a magyar rendszernek.

2013. november 21. 13:51

Az államtitkár a keresztény civil szervezetek 9. országos fórumának szünetében tartott sajtótájékoztatón a Parlamentben arról beszélt, hogy a hatályos szabályozás szerint a bíráknak 65 éves korban kell nyugdíjba vonulniuk, ugyanakkor az átmeneti idő hosszabbá vált. Rétvári Bence a döntést értékelve úgy fogalmazott, „nem volt az a brüsszeli nagyító”, amivel akár a jogszabályban, akár a gyakorlatban kifogásolni valót találhattak volna. A döntéssel lezárult egy folyamat, nincs vitás kérdés a bizottság és Magyarország között az igazságügy területén – állapította meg.

Hangsúlyozta, az unió, ha akár nagyítóval nézi is a magyar igazságügyi rendszert, akkor is azt láthatja, hogy az teljes mértékben összeegyeztethető az uniós jogszabályokkal, nincs semmi olyan, amiben kifogást találhat. Rétvári szerint jól látható, hogy azokon a területeken, ahol konkrét jogszabályok, vagy számok alapján alakulnak ki viták, azok előbb vagy utóbb lezárulnak, és végül a hatályos magyar rendszert elismeri az unió szabályosnak, s garantálva látja az igazságszolgáltatás függetlenségét. Összegzése szerint az igazságügyi reform nemcsak azért volt sikeres, mert mintegy 12 százalékkal csökkent az ügyintézési határidő a magyar bíróságokon, hanem azért is, mert az unió is teljes mértékben jogszerűnek tartja a magyar rendszert, és teljes mértékben biztosítottnak látja az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az Európai Bizottság szerdai döntésével hivatalosan is megszüntette a Magyarország ellen 2012 januárjában, a bírák kényszernyugdíjazása miatt indított kötelezettségszegési eljárást – derült ki a bizottság által közzétett közleményből. „A bizottság elégedett, hogy Magyarország összhangba hozta a jogszabályt az uniós joggal. A bizottság szorosan figyelemmel kísérte az új törvényi szabályozás megfelelő gyakorlati megvalósítását” – írta szerdai kommünikéjében a brüsszeli testület.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2013. november 21. 16:30
„mintegy 12 százalékkal csökkent az ügyintézési határidő a magyar bíróságokon” Remek, az átlag három év helyett már „csak” két év és kilenc hónap... lol... :D Ebből sikerpropagandát faragni nem csak pofátlanság, de azt is előre vetíti, hogy egy valódi igazságügyi reform további hosszú évekre el lesz halasztva. Ha ennyire nem értetek hozzá, tökfejek, akkor mi az anyátok p*csájáért indultok választáson? Miért akartok kormányra kerülni? Mert nyilvánvalóan nem azért, hogy az ország problémáit megoldjátok...
luga
2013. november 21. 14:15
Csak a törvények alkalmazóival van itt-ott egy kis probléma. A Kádár rendszerben kontraszelektált bírói karral.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!