Századvég: Nem aggályos a külföldön tartózkodó és a határon túli szavazók megkülönböztetése

2013. november 07. 13:09

Nem vet fel alkotmányjogi aggályokat a Századvég Alapítvány szerint a külföldön tartózkodók és határon túliak szavazásának jogalkotói megoldása. Előbbiek csak személyesen a külképviseleteken, utóbbiak pedig csak levélben szavazhatnak 2014-ben.

2013. november 07. 13:09

A Századvég elemzése nem tartja aggályosnak, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok kizárólag levélben szavazhatnak, míg a magyarországi lakcímmel rendelkező, a szavazás napján külföldön tartózkodó magyar állampolgárok kizárólag személyesen, a magyar külképviseleteken adhatják le voksaikat.

Orbán Balázs András kutatási igazgató elemzésében felidézte: az elmúlt időszakban jórészt a hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva számos felvetés megfogalmazódott azzal kapcsolatban, hogy az új jogalkotói megoldás alkotmányellenesen különbözteti meg a két szavazói csoportot. A kutatási igazgató viszont az Alaptörvény és az alkotmánybírósági gyakorlatot vizsgálva azt állapította meg, hogy a megkülönböztetés akkor minősülhet alkotmányellenesnek, ha az emberi méltósághoz való jogba ütközik. Ez utóbbinak megítélésekor azt kell vizsgálni, hogy egy homogén csoportba sorolhatóak-e azok, akiket a szabályozás hátrányosan érint, illetve azok, akiket nem. Ez alapján a magyarországi lakcímmel rendelkező, külföldön tartózkodó magyar állampolgárok és a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok nem alkotnak homogén csoportot – állapította meg az elemzésben.

Az elemzés szerint az új választási rendszer két elven alapul: egyrészt deklarálja, hogy a korábbiaktól eltérően a határon túli magyarok is részesei a magyarországi politikai akaratképzésnek, másrészt rögzíti, hogy mivel a határon túli magyarok anyaországi kapcsolatai mások, mint Magyarországon élőké, így az egyéni választókerületek érdekeit képviselők megválasztásában nincs szerepük. Ebből következően számukra a választójog csupán egy, az országos listára leadható szavazatban realizálódik.

Ettől eltérően a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárokkal összefüggésben az a feltételezés él, hogy ők – függetlenül az éppen aktuális tartózkodási helyüktől – a politikai közösség magját alkotják, és ezért az országos és az egyéni választókerületi csatornán is befolyásolhatják a legfőbb népképviseleti szerv összetételét – fejtette ki Orbán Balázs András. Összességében tehát jól azonosítható, markáns különbségek vannak a két csoport között és ez végeredményben – mint a kutatási igazgató írta – az alkotmányellenesség megállapíthatóságát is kizárja.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. november 07. 20:33
A Századvég szerint.:D:D:D
catalina9
2013. november 07. 20:16
koronaszep 2013. november 7. 19:15 Kettős mérce, diszkrimináció." Ó be szép...de fokozom a gyönyört, rasszizmus,homofóbia no most maga jön koronaszép, sírjunk együtt egy kicsit, aztán csatlakozik hozzánk Tavares is...
Kettes
2013. november 07. 19:18
Bejelentés. Szerintem nem vet fel alkotmányjogi kérdéseket, hogy a Századvég tulajdonosai, dolgozói és megrendelői, valamint azok rokonai ítélet nélkül éveket töltsenek egy kies sarkkörön túli börtönszigeten. Ez nem fenyegetés, ez műsorismertetés.
catalina9
2013. november 07. 17:39
bsandor 2013. november 7. 13:21 nem értek egyet,engem megkülönböztetnek,miért ne szavazhatnék egyéni listára,minden magyar állampolgár egyenlő, ha Tel Avivben,Pekingben, Romában él" Hát leginkább azért, mert az egyéni képviselőség helyhez kötött, például Budapest II.kerület, vagy Sárvár stb. stb. és az ott lakók "helyi" képviselője.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!