Az állam megvenné az E.on gázhálózatát és lakossági ügyfeleit

2014. március 05. 17:07

Szándéknyilatkozatot írt alá az MVM és az E.on, aminek értelmében az állami MVM részben vagy egészben megvásárolná az E.ON magyarországi gázhálózati részvénytársaságait, valamint a szolgáltató és ügyfélszolgálati kft-jét. A megállapodás nem kötelező érvényű.

2014. március 05. 17:07

A szándéknyilatkozat értelmében az MVM megkezdi az érintett társaságok jogi és műszaki átvilágítását, a kockázatok felmérését és az üzletrészek értékelését. A tranzakcióra és a vételár kitárgyalására ezután kerülhet majd sor.

Az adásvétel az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-t, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t, az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t, valamint az E.ON Ügyfélszolgálati Kft.-t érintené. Az E.ON Energiaszolgáltató Kft. Ezek a cégek a gázhálózatot működtetik, illetve a lakossági ügyfeleket szolgálják ki. Az üzleti ügyfelek kiszolgálását végző E.ON Energiakereskedelmi Kft.-t tavaly választották le a cégről, ezt megtartaná az E.ON Hungária – írja a Népszabadság.

A lap szerint a gyakorlatban ez azt jelenti majd, hogy a vezetékek üzemeltetését és karbantartását továbbra is az E.On végzi majd, azonban a tényleges fogyasztást – a számla mintegy felét – már az állami tulajdonú MVM-nek fizetik majd a fogyasztók.

Tavaly az állam már megvásárolta az E.ON gáztározóit, az oroszokkal kapcsolatban álló központi gáznagykereskedőt, valamint az RWE-től a Főgáz 49 százalékát.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DezInf
2014. március 06. 11:58
A közgép ma is jobban tejjesít!!! Láthatóan simlicskáék belépnek a közbeszolgáltatás pijacára is. Éjjen a zállami támogatás, meg a zalaptörvénnyel szentesített korrupció! Nertársak a zúrban, lassan itt a ti világotok!!! A rablóbanda dőzsöl, oszt majd ti álljátok a számlát :))) Robin Hood óta látott valaki olyan szervezett rablóbandát, amelyik a köz érdekei miatt szerveződött volna??? Jaaa, CÖF :))))))
=nessuno=
2014. március 05. 23:57
Mocskos kommunisták.
tabakur
2014. március 05. 22:58
Hurrá !!! Lesz még egy veszteséges üzletága az államnak.Sebaj majd kipótoljuk a hiányt.Azért vagyunk mi adófizetők.
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2014. március 05. 21:51
Mármint, hogy engem megvenne? Hát nem kért árajánlatot. Asszem hülyének néznek megint mindenik. Sebaj. Több is veszett Mohácsnál, meg Paksnál, meg Ózdnál, meg Bősnél, meg Verespataknál, meg Trianonnál, meg Aradnál, meg Kolontárnál, meg a Kossuth téren... Sebaj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!