Előzetesben marad Simon

2014. március 25. 10:32

Simon Gábor előzetes letartóztatásban marad, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt MSZP-s képviselő kényszerintézkedéséről szóló végzést.

2014. március 25. 10:32
Előzetes letartóztatásban marad Simon Gábor, a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a volt szocialista országgyűlési képviselő kényszerintézkedéséről szóló végzést – tudta meg az MTI kedden az ügyet jól ismerő forrásból. A Pesti Központi Kerületi Bíróság két hete helyezte előzetes letartóztatásba az MSZP volt elnökhelyettesét, akit költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A bíróság akkor a kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el.
 
A volt szocialista politikus ügyvédje, Nagy István akkor, a kényszerintézkedés elrendeléséről szóló tárgyalás szünetében újságírókkal azt közölte: Simon Gábor valamennyi gyanúsítás vonatkozásában tagadta, hogy bűncselekményt követett el, a közokirat-hamisításról pedig azt mondta, hogy kifejezetten provokációnak tartja. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) főügyésze március 10-én azt közölte az MTI-vel, hogy újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, és kihallgatása után őrizetbe is vették. A főügyész szerint Simon Gábor egy afrikai ország hamis útlevelét szerezte meg, amely saját személyi adatait tartalmazta. Ezután megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas. 
 

A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését. 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2014. március 26. 14:24
Zárkatársnak, kellene: A feri, a meseházy, meg a libás, és ott lehetne megbeszélni, hogy a jobboldal elcsalja a válsztást, mert, ti még sosem csaltatok (kék cédulák), hamis útlevelek.
anaphylaxiás sokk
2014. március 25. 16:05
Annak azért örülök, hogy az MSZP megváltozott! 2004-es ellenkezésük után már nem csak szavakban, de tettekben is támogatják a kettős állampolgárságot!
tango47
2014. március 25. 13:32
Rasszista ez a magyar bíróság: egy éhező négert csak a bőre színe miatt tart fogva. Hol a TASZ?
bsandor
2014. március 25. 13:24
remélem enni kap,amig szabadon volt elég sokat éhezett
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!