Jobbik: A magyar föld védelme lenne az igazi rezsicsökkentés

2014. március 14. 15:53

A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy még a választás előtt tartson rendkívüli ülést az Országgyűlés a földkérdés rendezésére. A párt szerint az igazi rezsicsökkentés az lenne, ha megvédenék a magyar termőföldet.

2014. március 14. 15:53

Magyar Zoltán a párt e témában rendezett konferenciája utáni sajtótájékoztatón kifejtette: a Jobbik „egy új rezsicsökkentési formát vezetne be”, mégpedig, hogy megvédik a magyar termőföldet. Álláspontjuk szerint ez lenne a valódi rezsicsökkentés, hiszen a külföldi tulajdonba került területekről uniós és hazai milliárdok áramlanak ki minden évben. 

A politikus szerint a kormánynak fel kell térképeznie, hogy melyek a zsebszerződések útján, vagy legálisan külföldiek kezébe került földek és mindent meg kell tennie a választásig hátralévő egy hónapban ezen jelenségek megakadályozására.

Mint mondta, ez lenne a valódi, minden magyar ember számára érezhető rezsicsökkentés, hiszen vidéken is munkahelyek születhetnének, és minőségi magyar élelmiszer kerülhetne megfizethető áron az asztalra. 

Hossó Andrea, az Anyaföldvédelmi Kerekasztal ügyvivője azt mondta, semmilyen jogi alapja nincs annak a diszkriminatív viselkedésnek, amit az unió tanúsított Magyarországgal szemben földügyben. Ha a föld külföldi tulajdonba kerül, akkor a megtermelt haszon is ugyanúgy elhagyja az országot – mutatott rá. 

A konferencián közlése szerint kiemelt helyen szerepelt a földvásárlási moratórium megszűnése, amely Magyarországot május 1-től érintené, és amit sokan nem tartanak jónak a magyar érdekek szempontjából. Rögzítette, semmiféle uniós törvény nem kényszeríti Magyarországot arra, hogy a földet a tőke szabad áramlásának tárgyává tegyék. Az a cél, hogy a moratóriumot ne oldják fel, és minden közép-európai ország kezdjen tárgyalásokat ennek érdekében az uniós csatlakozási szerződések felülvizsgálatáról. 

A tanácskozáson a résztvevők, köztük lengyel, horvát szakemberek közös nyilatkozatot írtak alá a termőföld védelmének szükségességéről.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kálmán Szolga
2014. március 15. 03:08
Hazaáruló Orbán miért nem hosszabítja meg a moratóriumot ahogyan tette azt Bulgária? Ehelyett azt hazudja - 1-es pont- hogy külföldi nem vehet földet de azt nem teszi hozzá hogy -szerinte- 500Millio eu állampolgár az nem külföldi
Kálmán Szolga
2014. március 15. 03:06
A földtörvényről érthetően 8 pontban: http://fkgp.hu/news/a-foldtorvenyrol-erthetoen/1052
3M..
2014. március 14. 16:03
A Soros pénzén kinevelt, hatalomra juttatott vezérkar, és sleppje nem erre kapott mandátumot. Arra, hogy nemzeti mázzal leöntött, liberális érzelmű prominensei, akik mára elsöprő túlsúlyba kerültek a Fideszen belül, Magyarország megmaradt vagyonának, utolsó kincseit, termőföldjét köz prédáva, kufárok kezére juttassa. A Bolgárok, Litvánok szembemenve, az únióval megvédik saját termőföldjeiket, ellentétben a kormányunkkal. Magyarország, maga a föld! A magyar föld nem eladó, mert nem árucikk. Aki igényt tart rá, az vegye el, fegyverrel! Érjétek be Trianonnal, az volt az utolsó magyar földosztás! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!