Jövőre jön a nemzeti közműszolgáltató

2014. szeptember 28. 09:16

Állami tulajdonú közműszolgáltatót hoz létre a kormány 2015-től, amely a tervek szerint piaci körülmények mellett fogja megverni a többi szolgáltatót jó áraival és szolgáltatásaival. Ezt Lázár János jelentette be egy makói vállalkozói fórumon.

2014. szeptember 28. 09:16

A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató felállításáról, amely már 2015-től piaci körülmények között áramot, gázt és távhőt fog szolgáltatni – jelentette be Lázár János.

A kormány tervei szerint a teljesen állami tulajdonú cég jó árakkal és jó szolgáltatással fogja megverni a jelenlegi piaci szereplőket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Varga Mihállyal közösen, a Váll-Ker Kft. központi telephelyén tartott vállalkozói fórumán. A nemzeti közműszolgáltató működésének célja alapvetően nem a profit elérése lesz, hanem hogy biztonságos és olcsó szolgáltatást nyújtson – hangsúlyozta a politikus.

Az a célunk, hogy a lakosság és a gazdaság számára olcsó áram és gáz álljon rendelkezésre – szögezte le a miniszter, akinek reményei szerint egy év múlva a magyar háztartások egy jelentős része már az állami tulajdonú cégtől vásárolja az áramot és a gázt.    

Lázár János arról is beszélt, hogy a kormány – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – nem az alapján fog dönteni egy-egy településnek nyújtott fejlesztési forrásokról, hogy milyen pártállású az adott városvezetés. Azt fogják mérlegelni, hogy az adott polgármester és képviselő-testület a helyi vállalkozókkal együttműködve milyen gazdaságfejlesztési programot készített – jelentette ki.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, az elmúlt években elért eredmények – közöttük az államháztartás rendbetétele, a foglalkoztatási helyzet javítása, az infláció csökkentése – megfelelő „elrugaszkodási pontot” teremtettek ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára álljon.

A politikus rámutatott, a hitelezést újra kell indítani Magyarországon. A kereskedelmi bankok – elsősorban a külföldi tulajdonban lévő pénzintézetek – nem hajlandók a kis- és középvállalkozói szektorral foglalkozni. Az állami lépések pedig hosszú távon nem képesek kiváltani a kereskedelmi banki tevékenységet. Ezért kiemelt cél, hogy a bankrendszer 50 százaléka vagy hazai tulajdonban kerüljön, vagy legalább a döntéshozatal helyszíne Magyarország legyen.

A nemzetgazdasági miniszter rámutatott: szükség van a szakképzési rendszer teljes átalakítására. Jövő szeptembertől – német mintára – minden területen elindul a duális képzés. A kereskedelmi és iparkamarákkal együttműködve határozzák meg, hogy a magyar gazdaságban milyen képzettségű munkavállalókra van szükség.

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. szeptember 28. 13:30
elmű nem állami?
korona
2014. szeptember 28. 11:57
Ez jó elgondolás, de mindnek előtti cél a fizetések és a nyugdíjak nygati színtre való emelése legyen! Igenis a JÓLÉTI államnak kell a végső célnak lennie! Nem az, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak legyenek és egyre jobban éljenek, a szegények meg, ha bele szakadnak is a munkába, egyre szegényebbek és egyre rosszabbul éljenek. Összmagyar szemszögből NEKÜNK NEM KELL BELETARTOZNUNK ABBA A 9 MILLIÁRDBA, AKIKET KI KELL IRTANIA az új világrendnek !
pajszer
2014. szeptember 28. 10:44
A magyar fiatalok fele optimistán tekint a jövőbe, a maradéknak nincs pénze drogokra.
USsange
2014. szeptember 28. 10:36
Mindig mondtam, hogy Orbán után Lázártól félnek legjobban a ballibek. Ezért is fektettek olyan sok energiát a lejáratásába. Nem teljesen eredménytelenül, mert sok fidesz szavazó is bevette a lézeres, meg egyéb mesterségesen habosított érzelmi manipulációt. Szerencsére Orbán nem a média alapján ítéli meg a munkatársait és kitart Lázár mellet a ballibek minden ármánykodása ellenére. Hajrá Lázár János! Csak így tovább...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!