Magyar Nemzet: Szigorúan szabályozzák jövőre a gólyatáborokat

2014. december 17. 14:37

Már 2015 elején megszavazhatja a parlament a Magyar Nemzet értesülései szerint azt a jogszabályt, amely szabályozza a hallgatói önkormányzatok felelősségvállalását az egyetemi rendezvényekkel, így a gólyatáborokkal kapcsolatban is.

2014. december 17. 14:37

A jövő évi törvényalkotás első intézkedései között várható a hallgatói önkormányzatok működésének átalakítása, így a 2015-ös gólyatáborokat már jóval szigorúbb keretek között szervezhetik meg az egyetemek – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a felsőoktatási államtitkár az Index által tegnap nyilvánosságra hozott újabb tábori nemi erőszak kapcsán.

Palkovics Lászlót azután kérdezte a Magyar Nemzet a diákképviseletek működésének átalakításáról, hogy az Index újabb gólyatábori nemi erőszakról közölt cikket tegnap, amely az elmúlt hónapokban már a harmadik nyilvánosságra kerülő eset. Palkovics László emlékeztetett, hogy a felsőoktatási stratégiában foglaltak szerint céges alapokra helyezik az egyetemi és főiskolai rendezvényszervezést, így a HÖK mint szervezeti egység a jövőben már nem szervezhet önállóan gólyatábort sem.

Az Indexnek nyilatkozó áldozat arról számolt be, hogy az erőszakot azonnal jelezte a hallgatói önkormányzat jelen lévő tagjainak, ők azonban lebeszélték arról, hogy mentőt hívjon vagy feljelentést tegyen, ehelyett itatni kezdték, egy nap múlva pedig helyhiányra hivatkozva hazaküldték a gólyatáborból. 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 17. 22:40
Az ugye megvan, hogy a Mutyiországba legkönnyebben a HÖK-vezetőségen keresztül vezet az út?..
kzs2
2014. december 17. 17:20
Lehetett volna az is a cím, hogy több felelősséget kell vállalnia a gólyatábor szervezőinek.
Akitlosz
2014. december 17. 16:08
A gólyákat nem érdeklik az emberek által hozott jogszabályok. Azon kívül a gólyák nem élnek táborokban. Inkább a gólyafészkekre kellene jobban vigyázni.
komondor
2014. december 17. 15:18
Inkább ne nyúljatok semmihez mert baj lesz belőle. A gólyatábor helyett a golyózáporra figyeljetek mert a dühös magyarok elzavarnak benneteket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!