Rendezi a kormány a kórházak adósságait

2015. január 12. 15:40

Hatvanmilliárd forintot szán idén a kormány az egészségügyi intézmények adósságainak rendezésére. A következő hónapokban tervezik az orvosok ösztöndíjprogramjának elindítását is - írja a Magyar Nemzet.

2015. január 12. 15:40

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár elmondta, hogy már készen áll a jogszabálytervezet az orvosokat támogató ösztöndíjakról. Nettó 100-200 ezer forinttal számolhatnak a Magyarországon végzett, öt éves egyetemi képzésben részesült orvosok. A szakorvosi minimálbért nettó 270 ezer forintra tervezik – olvasható a Magyar Nemzet internetes oldalán.  

Emellett hatvanmilliárd forintot szánnak a kórházak adósságának kezelésére is a 2015-ös költségvetésben. A kifizetések ütemezéséről folyamatosan tárgyalnak az intézményekkel és a beszállítókkal. Igyekeznek olyan ellátási rendszert kialakítani, amely segítségével elkerülhető, hogy újratermelődjön egy ilyen mértékű adósság.

December közepén fogadták el azt az egészségügyi törvénymódosítást, ami megszünteti az eddigi kiegészítő finanszírozási rendszert. Ennek szükségességét azzal indokolták, hogy kezdett kialakulni egy „szürke” ellátási forma, azaz az kapott hamarabb ellátást, akinek pénze volt.

A kormány célja egy olyan, nem szűkíthető ellátási csomag létrehozása, amely mindenki számára biztosítja a jelenlegi ellátási szintet. 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. január 12. 20:20
Hogy mennyire jó ember ez az Orbán! Rendezi a kórházak adósságait! Nahát! Egy igazi nemzetvezető! Aki meg észreveszi, hogy a kórházaknak azért van adóssága, mert Orbán elvonta az egészségügyből a pénzt, az meg hazaárulóbolsilibsi. Minimum.
tango47
2015. január 12. 20:11
Ha nem képesek a kórházak a kapott pénzekből működni, akkor nem kapnak eleget, vagy alkalmatlanok a gazdálkodásra. Első esetben meg kell emelni a múködési költségeket, másodikban alkalmasabb vezetőket kell találni. Ez az utólagos foltozgatás már egyre nevetségesebb és kínosabb nem?
cutcopy
2015. január 12. 18:02
Ez nem lesz hír mert nem stadionra költenek..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!