Hiányzó jobbikos miatt szavazott meg kétharmados törvényeket a parlament

2015. március 03. 13:19

Bár a Fidesznek már meg az összes képviselőhöz viszonyított kétharmada a parlamentben, a jobbikos Apáti István hiányzása miatt a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatát igénylő közalkalmazottak jogállásával kapcsolatos módosítást és egy közigazgatási salátatörvényt is meg tudott szavazni a parlament kedden.

2015. március 03. 13:19

A közalkalmazottak jogállásáról szóló módosítások és egy közigazgatási tárgyú salátatörvény is kétharmados volt, mégis el tudta kedden fogadni a parlament, mert a jobbikos Apáti István hiányzott a szavazásról. A Jobbik-frakció egyébként nemmel szavazott.

A kétharmados törvényekhez ugyanis a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges, így hiányzás esetén továbbra is lehet kétharmada a Fidesznek. Az összes képviselő kétharmada csak alkotmánymódosításhoz és egyes kinevezésekhez, például az alkotmánybírók megválasztásához szükséges.

A baloldali ellenzéki pártok azzal vádolják a Jobbikot, hogy segít a kormánynak. A DK közleményben azt írta: a keddi kétharmados parlamenti szavazáson ismét Vona Gábor pártja „tolta át” Orbán Viktor kormányát. Gréczy Zsolt szóvivő MTI-nek megküldött közleménye szerint a voksolás bebizonyította, hogy a korábban egy polgári körben tevékenykedő Orbán Viktor és Vona Gábor között harmonikus a politikai kapcsolat. A DK gyanúja, hogy a Fidesz-Jobbik koalíció nemcsak számos önkormányzatban, hanem az Országgyűlésben is működik, újra megerősítést nyert – közölte a DK szóvivője.

Az Együtt az ügyre úgy reagált: összenő, ami összetartozik, az „álellenzéki” Jobbik „passzívan támogatja” a kétharmadot. A párt azt a kérdést is feltette, hogy Mennyit fizetett Orbán Viktor Vona Gábornak a kétharmados többségért? Mit ígért a miniszterelnök „a rendszeresen zsidózó és cigányozó Vonáéknak”?

Az MSZP szerint a keddi szavazáson kiderült, hogy a Jobbik nem ellenzéki párt. Lukács Zoltán a szavazással kapcsolatban úgy fogalmazott: „a Fidesznek nincs kétharmada a magyar Országgyűlésben, viszont a Fidesz -Jobbik koalíciónak van kétharmada a magyar Országgyűlésben”. Hozzátette: kedden kiderült, melyik ellenzéki párt és melyik a Fidesz szekértolója. Emlékeztetett arra, hogy már decemberben is volt olyan szavazás, a szociális törvényről szóló, amelyet meg lehetett volna akadályozni, mert nem volt a Fidesznek kétharmada. A törvény elfogadásában benne volt a Jobbik képviselőinek magatartása is – közölte.

Lukács Zoltán szerint az a kérdés, milyen érdeke fűződik ahhoz a Jobbiknak, hogy kiszolgálja a Fideszt. Nem tudják, hogy kap-e támogatást ezért, vagy az Orbán-rendszer elnéz a Jobbiknak olyan ügyeket, amelyeket másnak nem nézne el – mondta. Kérdésre válaszolva Lukács Zoltán elmondta, az MSZP képviselői közül mindenki bent volt az ülésteremben, és tudomása szerint a többi baloldali párt képviselője is szavazott.

Egyébként a keddi parlamenti szavazások név szerinti összesítéséből kiderül, hogy például a paksi iratok titkosításánál a szocialisták két képviselője sem szavazott – ez a törvény azonban nem kétharmados, így a Fidesz egyszerű többséggel is könnyen meg tudta szavazni.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2015. március 04. 00:49
A maszoposok hőbörögnek, miközben a paksi szerződésről szóló törvénynél kettő közülük nem szavazott. 2250/19 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról Gőgös Zoltán (MSZP) Jelen, nem szav. Heringes Anita (MSZP) Nem szav. Tessenek a saját házuk táján söprögetni!
sersem4
2015. március 03. 14:22
De idegesek a balfosok. Tisztára rángatja őket az ideg,pár idősebb gyilkos kommunistát tán még el is visz az agyvérzés. Már megérte Apátinak nem bemenni. Különben csak ő hiányzott? Biztos?
öszödibeszéd
2015. március 03. 14:19
LOL ezen is csak a baloldali hülyék lepődnek meg!
bookmark
2015. március 03. 14:06
Tessék mondani mi volt az oka a hiányzásnak? Nem akarom a Jobbikot védeni, de érdekelne, hogy mostantól esetleg hordágyon is be kell-e cipelni a honatyákat a parlamentbe?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!